November végéig kifizetik a mezőgazdasági támogatások előlegeit Hétfőn indult és november 30-ig tart a mezőgazdasági támogatások előlegeinek kifizetése - mondta Gyuricza Csaba, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke az M1-en kedden …
Erősödéssel nyithat Budapest - megszólaltak a szakértők Pluszban nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kedden az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint.
Osztrákok viszik el a magyar trófeát Külföldi vadászok ejtették el Zala megyében a szeptemberi bőgésben terítékre került mintegy 560 gímszarvasbika 87 százalékát - közölte a megyei kormányhivatal földművelésügyi és erdőgazdálkodási főosztályának …
Főleg a kereskedőknek kell a garancia Leginkább a kereskedelemben érdekelt vállalatok igényelnek a hiteleikhez készfizető kezességet, ez tükröződik a portfólióban is, míg 2015-ben egy év alatt 46 milliárd forinttal nőtt a …
Reggelre erősödött a forint Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon kedd reggelre.
Mikor vezetik be a négynapos munkahetet Magyarországon? Támogatná-e a kormány a négynapos munkahét szélesebb körben történő bevezetését? - tette fel a kérdést ma a parlamentben a Jobbik képviselője.
A munkavállalókról se feledkezzen meg a kormány! A Liga Szakszervezetek (Liga) egyetért azzal, hogy a versenyképesség alakulásáról folyó párbeszédnek intézményesített fórumra van szüksége, egyben fontosnak tartja, hogy a közeljövőben felálló Versenyképességi Tanácsban …
Hosszabb vonalon jár majd a világ leghosszabb villamosa Kiírta a közbeszerzési eljárást a fővárosi 1-es villamos Etele térig való meghosszabbításának kivitelezésére a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Trump már a vesztes választás utáni időkre készül Donald Trump republikánus elnökjelölt választási veresége esetén állítólag saját televíziót akar létrehozni.
Felhatalmazták Szijjártót a CETA véglegesítésére Felhatalmazta a kormány Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert az Európai Unió (EU) és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) szövegének - a megerősítés fenntartásával történő - …