Lemondott az LMP-s képviselő Hivatalosan is lemondott parlamenti mandátumáról Kukorelly Endre hétfőn – mondta el az MTI érdeklődésére Heltai László, az LMP választmányi szóvivője. Az ellenzéki párt Lengyel Szilviát …
Ismét külföldre figyel Budapest Enyhe mínuszos nyitásra számítanak hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI által megkérdezett elemzők, a nap folyamán pedig iránykeresést várnak.
Decemberre derül ki, hány elbocsátást tervez a kormány A kormányszóvivő közlése szerint jelenleg is zajlik annak felmérése, hogy a közszféra egyes területeinek feladatai milyen létszámmal végezhetőek, pontosabb kép év végére alakulhat ki; Giró-Szász …
Íme, erről tárgyalnak ma a parlamentben! Az Országgyűlés ma több gazdasági témájú előterjesztést is elfogadhat, igent mondhat például a jövő évi költségvetést megalapozó törvénymódosításokra, továbbá meghosszabbíthatja a Malév és a Budapest …
Nagy dugó az M3-ason Két teherjármű ütközött a M3-as autópálya 40-es kilométernél, emiatt a főváros irányába négy-öt kilométeres a torlódás - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete hétfő reggel az …
Előkerül az alaptörvény módosítása a jövő héten Az Országgyűlés háromnapos ülést tart a következő héten. A képviselők kedden folytathatják le az előzetes regisztrációt is tartalmazó választási eljárási törvényjavaslat általános vitáját, míg az …
Illegális fémtelepet számolt fel a NAV Felszámoltak egy illegális fémtelepet az adóhatóság munkatársai a Pest megyei Dánszentmiklóson - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vasárnap az MTI-vel.
Varga: a közszférát szűkítheti az IMF-paktum Csökkenhet a közszféra létszáma, hozzányúlhatnak a szociális támogatásokhoz. Novemberre lehet megállapodás 12-15 milliárd euróról.
Varga elárulta miért titkolózik a kormány Ma is beszélt Varga Mihály IMF-hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli a tárgyalásokról, azonban sok konkrétumot ezúttal sem közölt.