Itt van Matolcsy új terve: kik kaphatnak az uniós milliárdokból? Gyökeresen megváltozik az európai uniós források elosztása 2014 és 2020 között, a fejlesztési pénzek nagy részét a vállalkozások kaphatják - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter …
Pert vesztett az Apple Elvesztette az Apple a táblagépekek ügyében a Samsung ellen Nagy-Britanniában indított szabadalmi pert csütörtökön.
Csalódást keltett a Morgan Stanley A Morgan Stanley befektetési bankház veszteséges harmadik negyedévet hagyott maga után, miközben a szakértők nyereséges három hónapra számítottak.
Az állam segíthetne az önkormányzati hitelek törlesztésében is Az államnak a visszavett feladatokkal együtt szerepet kellene vállalnia azoknak az önkormányzati hiteleknek a visszatörlesztésében is, amelyek ezen feladatellátásokhoz kapcsolódtak - jelentette ki Szekeres Antal, …
Jön a háromkulcsos szja? A növekedés és a munkahelyteremtés mellett a jogállami normák helyreállítását és a befektetői klíma megváltoztatását is célul tűzi az MSZP gazdasági kilábalási koncepciója, amelynek vitairatát …
Orbán: nagyon közel a megállapodás, de nincs szükségünk hitelre Nagyon közel a megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), illetve az Európai Unióval, de Magyarországnak nincs szüksége hitelre, csak egy elővigyázatossági hitelkeretre - mondta Orbán Viktor …
Rogán elmondta, mennyivel nőhetnek a közműdíjak A kormány garantálja, hogy a közműdíjak az infláció mértékénél jobban nem fognak emelkedni - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szerda este a Hír TV …
Kiket érintene a legsúlyosabban a görög csőd? Súlyos világgazdasági válságot okozhat Görögország esetleges államcsődje és távozása az euróövezetből, a teljes kár meghaladhatja a 17 ezer milliárd eurót - áll a német Bertelsmann …
A héten már nem kereskedhetnek az E-Star papírokkal A pénteki tőzsdenap végéig meghosszabbította az E-Star-részvények kereskedésének felfüggesztését szerdán a Budapesti Értéktőzsde.
Megfordult a forint Gyengüléssel reagált a forint a költségvetési kiigazító csomagra, estére azonban korrigálta veszteségét és visszatért előző napi árfolyamára.