Újabb változás a cafeteria-szabályozásban Költségvetési bizottsági módosító indítványként kerülnek a parlament elé az államháztartási egyenleget javító, a nemzetgazdasági miniszter által októberben bejelentett intézkedések.
Új csomagot kapott Magyarország Az euróövezeti válság nem szűnő hatásainak ellensúlyozására két évre szóló, 30 milliárd eurót meghaladó támogatási csomagot állított össze Közép- és Kelet-Európa gazdaságai, köztük Magyarország számára …
Szlovák bor is lehet tokaji Elutasította az Európai Unió Bíróságának törvényszéke csütörtökön Magyarország keresetét, amelyben megtámadta, hogy a bizottság felvette az úgynevezett E-Bacchus jegyzékbe a szlovákiai \"Vinohradnícka oblast\' Tokaj\", vagyis …
Demján: vége lesz a cafeteriának Ha a cafeteria terhe emelkedik, akkor a vállalkozások megszüntetik - mondta Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke.
Trolit és villamost kap Budapest uniós pénzekből Jóváhagyta a kormány a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) új villamosok és trolibuszok beszerzését célzó projektjét és annak kiemelt beruházásként kezelését. Az első járművek 2014 második …
Ez lehet Obama első teendője Barack Obama újjáválasztott amerikai elnöknek gyorsan megállapodásra kell jutnia a drámai mértékű államháztartási kiigazítási csomag, a \"fiscal cliff\" életbe lépésének elkerüléséről és az államadósság-limit újbóli …
A román jegybank 1,9 százalékponttal rontotta inflációs várakozását A román központi bank 1,9 százalékponttal növelte az idei inflációra vonatkozó előrejelzését - közölte Mugur Isarescu, a román jegybank kormányzója szerdán.
Áder gratulált Obamának Áder János köztársasági elnök szerdán levélben gratulált az ismét amerikai elnökké választott Barack Obamának, az államfő azt írta, meggyőződése, hogy a következő években tovább fejlődnek …
Orbán: az EU igazságtalanul viselkedik Magyarországgal szemben A Fidesz 2010-ben aratott földcsuszamlásszerű választási győzelme az erkölcsi megújulás felé tett első nagy lépés volt - mondta az Irish Timesnak Orbán Viktor.
Módosulhat jövőre a szakképzési hozzájárulásról szóló törvény Módosulhat 2013-tól a szakképzési hozzájárulásról szóló törvény, ennek nyomán a cégek - gyakorlati képzés vállalása esetén - ismét elszámolhatnák a saját munkavállalók képzésére fordított költségeket, …