Nem foglalkoztak a keretszámokkal A Fidesz parlamenti képviselőcsoportja nem foglalkozott a felsőoktatásban tanuló állami ösztöndíjasok keretszámának kérdésével - közölte keddi budapesti sajtótájékoztatóján Rogán Antal frakcióvezető, aki szerint a rendelkezésre …
Balog: az állammal szemben hitelt vállalni egészen más A diákhitellel összefüggő kisebb módosítások is napirendre kerülnek a kormány szerdai ülésén - mondta az emberi erőforrások minisztere kedden egy más témában tartott sajtótájékoztatón.
Bővült a fővárosi szállodakínálat A francia Accor szállodalánc az MGallery felsőkategóriás márkaneve alatt nyitotta meg a teljesen felújított Hotel Nemzeti Budapest szállodát - mondta Antoine Guego, az Accor magyarországi …
Eldőlt, lesz európai szabadalom Nagy többséggel fogadta el az Európai Parlament az európai szabadalom létrehozására vonatkozó indítványt, így várhatóan 2014. január 1-jétől lehet majd kérvényt beadni egységes szabadalmi oltalomért …
Orbán megszólalt a költségvetéssel kapcsolatban A miniszterelnök szerint a 2013-as költségvetés garantálja az államadósság csökkentését, egyúttal megteremti a sok százezer munkahely megvédéséhez szükséges munkahelyvédelmi akcióterv forrásait és a hosszú távú, …
Lemondtak 436 millió forintról Magyarország érdekeinek figyelembevételével az Állami Számvevőszék (ÁSZ) saját hatáskörében úgy döntött, hogy lemond az intézmény 2012. évi költségvetésében megtervezett 216,6 millió forint fejezeti tartalék, valamint …
Nyílt levél Orbánnak - hízik a tiltakozó tömeg A kormány keretszámcsökkentést érintő tervei a hallgatók körében tiltakozási hullámot indított hétfőn, amelynek folytatásaként kedden a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgató is nyílt …
Ezeket a bankokat keresik a vállalatok Magyarországon a vállalati bankszámlák 80 százaléka 13 pénzintézetnél összpontosul, a vállalkozások összesen 227 pénzintézetnél vezetik számláikat, de ezer feletti vállalati ügyfélszámmal csupán 50 pénzintézet rendelkezik …
Hallgatói Hálózat felszólította a kormányt, \"hagyja abba a hazudozást\" A Hallgatói Hálózat (HaHa) keddi közleménye szerint \"az átgondolatlan felsőoktatási koncepció\" mögött nincsenek észérvek, és hazugság, hogy az állam mindenkinek kifizeti a tanulmányait ösztöndíj, részösztöndíj, …
\"Súlyos gondok vannak Magyarországon\" Magyarország súlyos növekedési problémával küzd, ennek elsősorban nem a nemzetközi pénzügyi-gazdasági válság az oka, hanem az, hogy nem áll rendelkezésre olyan befektetői környezet, amely a …