A Sanofi 8,8 százalékkal növelte bevételét A francia Sanofi-Synthelabo gyógyszergyár a tavalyi utolsó negyedévben 2000. utolsó negyedévéhez képest 3,4 százalékkal, tavaly egész évben pedig 8,8 százalékkal növelte bevételét.
Európa felfelé tart A DAX-30 6,00 pontos nyereséggel - mintegy 0,11 százalékos erősödéssel - indult csütörtökön, ez néhány pillanat múlva 5,33 pont volt. Igaz, az index 3 perc …
London árnyalatnyi erősödéssel nyitott Londonban a Footsie leheletnyi, 0,01 százalékos nyereséggel kezdte a mai kereskedést, a nyitást követő másodpercekben azonban 0,28 százalékra is gyorsult az erősödés.
Tokió is erősödéssel zárt A Wall Street előző napi emelkedése nyomán csütörtökön megfordult a trend a tokiói értéktőzsdén, és bár a kezdeti erős nyereség egy része zárásra lemorzsolódott, az …
Jelentősen lassult a kiskereskedelmi forgalom bővülése A kiskereskedelmi forgalom volumene az első tizenegy hónapban 5,5 százalékkal nőtt, ezen belül novemberben 3,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A kiskereskedelmi …
Csütörtökön technikai korrekció az olaj árában A szerdai kisebb árroham után csütörtökön - technikai kiigazításban - olcsóbbodott a kőolaj. Az amerikai stratégiai terméktartalék apadásáról, az ottani finomítók kapacitásai kihasználásának enyhe visszaeséséről …
Tender a nyugdíjbiztosító Fiumei úti épületének felújítására Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) tárgyalásos közbeszerzési eljárást hirdetett a Fővárosi és Pest Megyei Igazgatóság, budapesti Fiumei úti épületkomplexumának teljes körű átalakítására - derül ki …
Amerika vastagodott New Yorkban a Dow Jones 17,16 pontos, 0,18 százalékos erősödéssel 9730,96 ponton, a Nasdaq Composite pedig 39,85 pontos, 2,12 százalékos emelkedéssel 1922,38 ponton, végzett. A …
Csehországban februártól drágul a sör Csehországban februártól átlagosan 5-15 százalékkal drágulnak a legkeresettebb sörök - tette közzé a sokkoló hírt az MTI. Áremelkedést jelentett be a héten a Plzensky Prazdroj, …
A konferenciaturizmus 740 millió dollár többletbevételt hozhat Az elkövetkező években 20-22 ezer fővel bővülhet Magyarország konferenciakapacitása, ami 50 százalékos kihasználtság mellett évente csaknem 740 millió dollár többletbevételt hoz - mondta Faragó Hilda, …