DÉLI ÖSSZEFOGLALÓ A BUX a kezdeti rebellis viselkedése után beigazodott az európai trendbe: a nyitáskor erősödését követő esése egyre határozottab, 12 után 29,94 pontot veszített tegnapi záróértékéből, …
Lassul a kínai export növekedése a kínai export növekedése 2002-ben 3,8 százalékos lesz - tette közzé prognózisát a kínai külkereskedelmi minisztérium elemző részlege. Az idénre jelzett bővülés 1998 óta a …
A KFKI tavalyi eredménye 1,1 milliárd forint A KFKI Számítástechnikai Csoport tavaly 21,5 milliárd forint bevétel mellett 1,1 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el - mondta Ludman Lajos vezérigazgató.
Mégiscsak van gazdája az 1 milliárdos lottónyereménynek Jelentkeztek a tavaly novemberi, rekordösszegű, 1 milliárd forintot meghaladó lottónyereményért - közölte a Szerencsejáték Rt. szerdán. Az MTI szerint a kisebb baráti társaságnak már át …
Hajszálnyi emelkedéssel nyitott a tőzsde A BUX 7819,93 ponton kezdte a mai napot, ez 2,15 pontos erősödés. A vezető papírok közül a Mol 25 forinttal izmosodott, az OTP 30 forintot …
Ismét esett az olaj ára A keddi napközi kisebb árhullám után szerdán is leértékelték a határidős árakat a befektetők a kőolaj szabadpiacán, annak ellenére, hogy az amerikai stratégiai tartalékra felügyelő …
Tavaly 4,1 százalékkal nőtt az ipari termelés Az előzetes adatok szerint tavaly az ipari termelés 4,1 százalékkal volt magasabb, mint 2000-ben. Decemberben az ipari termelés 2,2 százalékkal csökkent az előző év azonos …
Januárban nőtt a spanyol munkanélküliség Az év első hónapjában 9,68 százalékra emelkedett a spanyol munkanélküliség a decemberi 9,23 százalékról.
Tajvan engedélyezi a magyar disznó bevitelét A tajvani Mezőgazdasági Minisztérium Állat- és Növényegészségügyi Főigazgatósága 2002. január végi döntésével engedélyezte a Magyarországról származó sertéshús és sertéshús-készítmény bevitelét a szigetországba.
A TVK és a BC megkötötte az idei etilén-szerződést A Tiszai Vegyi Kombinát Rt. 76 ezer tonna etilén szállításáról szóló szerződést kötött a BorsodChem Rt.-vel - adta hírül a Magyar Tőkepiac. A kontraktus az …