Jó félévet zárt ez E.ON A legnagyobb német energiaszolgáltató, az E.ON az első félévben 19 százalékkal növelte működési profitját az első félévben, ami 2,68 milliárd eurót tett ki. A piaci …
A Microsoft is beszállt az online zeneboltba A Microsoft - látva az Apple hasonló kezdeményezésének amerikai sikerét - zenei letöltő programot indított útjára Európában.
A mostani BL-t sem magyar csapat nyeri Szertefoszlottak az MTK álmai tegnap este, a skót Celtic lehűtötte a csodában bízókat, s a magyar bajnok szinte bizonyosan elbúcsúzhat az UEFA-tól remélt 900 millió …
Helyzet van a forinttal? Leszegett fejjel gyengül a forint a bankközi devizapiacon, az euróért a nyitáskori 259,30/50 forint után tíz előtt néhány perccel már 260,20/40 forintot kellett adni.
Egyhavi csúcson zárt a Nikkei A tokiói tőzsdeindex 9913,47 ponton fejezte be a szokatlanul hosszúra nyúlt csütörtöki kereskedést, ami 1,65 százalékos erősödés.
Gyógyszerhiány várható Az innovatív gyógyszergyártók nem hajlandók a kiszámíthatatlan forgalmú decemberre is elkötelezni magukat, amin akár meg is bukhatnak a gyógyszertámogatási rendszerről folyó tárgyalások.
Európa felfelé tart Az európai piacok gyakorlatilag erősödéssel nyitottak, a Footsie 0,27 a CAC 40 pedig 0,31 százalékos nyereséggel kezdte a kereskedést. A DAX 0,2 százalékos veszteséget mutatott …
Összezsugorodott az Allianz eredménye A müncheni központú Allianz az idei első félévben 102 millió euró adózott eredményt hozott össze, ami brutális csökkenés a tavalyi hasonló időszaki 1,57 milliárdhoz képest.
Merre folytatódik az erdélyi autópálya? A román kormány - közbeszerzési eljárás nélkül - kijelölte az erdélyi autópálya fővállalkozóját, az amerikai Bechtel céget, és jövőre meg is kezdődik a kivitelezés - …
A német erőművek is takarékon működnek A német erőműtársaságok nem tartanak zavaroktól az energiaszolgáltatásban a hőhullám miatt, ám egyelőre korainak tartanák az erőművi kapacitások leállításának csökkentését. Az egyik vezető társaság, az …