Már 108 milliárd ment ki a Széchenyi tervre A GM egy mai sajtóanyagában az olvasható, hogy tavaly 108 milliárd forintot fizetett ki ténylegesen a terv keretében költségvetés. Ennél eddig egy nagyságrenddel kisebb kifizetésről …
DÉLELŐTTI ÖSSZEFOGLALÓ Eséssel zártak az amerikai tőzsdé, kkülöösen a Nasdaq szenvedte meg a tegnapi napot. Csökkenéssel nyitottak az európai tőzsdék. a magyar folyó fizetési mérleg rosszabb lett …
GM: tovább csökkent a munkanélküliség A Foglalkoztatási Hivatal adatai szerint március végén 368,2 ezer munkanélküli szerepelt a nyilvántartásban, 31 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A GM szerint vége a …
Inkább lefelé nyitottak az európai börzék A Footsie 0,4, a Dax pedig 0,1 százalékos csökkenéssel nyitott ma reggel, a CAC nem változott.
Az áru- és az idegenforgalom növeli a deficitet A tavalyi 14 millió euróval szemben idén februárban 187 millió euró hiány keletkezett a folyó fizetési mérlegben. A deficit növekedése lényegében két tételre, az áruforgalmi …
Megerősítette a Richter a perekről szóló híreket Ha nem is a Magyar Tőkepiacban - ahogy vártuk - hanem közleményben, de megerősítette a Richter, hogy szabadalmi oltalom megsértése miatt számos céget beperelt. a …
A vártnál magasabb a fizetési mérleg hiánya A folyó fizetési mérleg februárban 187 millió euró deficittel zárt. A piaci konszenzus 151 millió euró deficitet valószínűsített.
Kiegészítés a Zalakerámia közgyűlési meghívójához A Zalakerámia Rt. közgyűlési meghívóját ma igazgatósági tagok visszahívásával és megválasztásával, felügyelőbizottsági tag visszahívásával és új tag választásával, valamint osztalék fizetési javaslattal egészítették ki.
DÉLI ÖSSZEFOGLALÓ Az európai tőzsdeindexek veszítenek értékükből legrosszabbul a Dax járt. A BÉT-en is esés van, a vezető részvények a Matáv kivételével pénteki záró áruk alatt forognak. …
A riválisoknak kedvez a HP-Compaq fúzió A riválisok rövid távon megerősíthetik piaci pozícióikat, mialatt a HP és a Compaq a fúzióval lesz elfoglalva - véli a Sun egyik alelnöke.