Köszi, Amerikában minden jó! A vártnál kedvezőbb vállalati gyorsjelentések húzták magukkal tegnap az amerikai indexeket. A Nasdaq értéke több mint egy százalékkal 2174 pontra, míg a Dow 0,7 százalékkal …
Csak szerény plusz a tengerentúlon Szerény emelkedéssel zártak a tengerentúli indexek. A DJIA 10641 ponton, míg a Nasdaq 2157 ponton fejezte be a kereskedést, ami 0,1-0,2 százalékos javulást jelent.
Mégsem lesz leépítés a minisztériumban A Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára cáfolta azt a sajtóinformációt, miszerint a tárca tervei szerint tízezer dolgozót kell még az idén elbocsátaniuk a minisztériumoknak - írja a …
Demján: válságban van az ország Magyarországon az állam túlköltekezése miatt gazdálkodási válság van - állítja a Népszabadságnak adott mai interjújában Demján Sándor.
Több tízmilliárd forintos bevétel az Antenna után A pénteki határidőig három jelentkező adott be kötelező érvényű vételi ajánlatott az ÁPV Rt.-hez az Antenna Hungária Rt 75 százalék plusz egy szavazatot biztosító tulajdoni …