Meg sem mozdult a forint Hétfőn fél négykor a bankközi devizapiacon 11,91 százalékon állt a forint a sáv eros oldalán, ami lényegében megegyezett a péntek délutáni 11,90 százalékos helyzetével. Az …
Esett a LEI Az Egyesült Államok fő makrogazdasági mutatóiból a Conference Board által összeállított, a következő három-hat hónap alakulására meghatározónak tartott LEI-index a júliusi 0,4 után augusztusban 0,2 …
DÉLUTÁNI ÖSSZEFOGLALÓ A délelőtti rövid emelkedést követően délután már lefelé haladtak a vezető tőzsdei mutatók. Délután négy órakor a DAX 3,3 százalékkal esett és már vaskosan 3 …
Továbbra is bízik magában az Unilever Az Unilever hétfőn bejelentette, továbbra is fenntarthatónak tartja vezető márkái eladásainak 5 százalék körüli növekedését, a részvényenkénti nyeresége (EPS) pedig a vártnak megfelelően 15 százalék …
BÉT: továbbra is esik a BUX A budapesti parketten a nyitás utáni emelkedés mostanra - egyetértésben az európai trenddel - mínuszba fordult. A BUX negyed háromkor 30 pontos, azaz 0,4 százalékos …
Veszteséges lehet az MTI Rt. A Számvevőszéki Bizottság hétfői ülésén Dorogi Sándor, az Magyar Távirati Iroda Rt. elnöke a cég tevékenységéről szóló beszámolója kapcsán kifejtette: hiába stabil a cég gazdasági …
Csúcsforgalommal zárta a hetet London Hatalmas ingadozásokkal és többnyire nyereséggel jellemezhető a múlt hét utolsó napja a világ tőzsdéin. A mutatók hullámzását a „triple witching” okozta, vagyis az, hogy közeledik …
Schröderék vezetnek A szavazóhelyiségek kijáratánál végzett felmérések szerint Gerhard Schröder kevéssel, de vezet a német kancellári poszt elnyerésért folytatott küzdelemben.
Európa: csúcsforgalom Londonban Rendkívül volatilis napot zártak ma Európa tőzsdéi. A londoni piac nemcsak a negyedéves kifutások miatti határidős kötések miatt zúgott, hanem - pletykák szerint - egy …
Tizenöt millió forintra emelték az eva-plafont Az eddig kiadottaktól eltérően nem 10, hanem 15 millió forint lesz az árbevétel-plafon ameddig a cégek választhatják az eva-t, az egyszerűsített vállalkozási adót - hangzott …