Megtört a BUX lendülete Kifogyott a szusz a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX negyed háromkor mindössze 8 ponttal, azaz 0,1 százalékkal erősödve 7 450 ponton állt. A vezető részvények közül …
Legalább ketten állnak sorba az Adamsért Legalább két társaság - a Nestlé SA és a Cadbury Schweppes Plc - már jelezte, hogy megvásárolná a Pfizertől annak édesipari leányvállalatát, az Adamset. A …
A Vodafone már a harmadik generációra készül A Vodafone a magyarországi GSM-szolgáltatók közül elsőként biztosítja annak lehetőségét, hogy harmadik generációs hálózaton is lehessen kommunikálni. Az első ilyen szerződést a Vodafone-csoporthot tartozó japán …
Kamatdöntésekre várnak a piaci szereplők A részvénypiacokon meglehetősen csapongó volt a hangulat kedden egész nap, a befektetők érezhetően kivárásra játszottak a Fed mai, illetve az ECB és a Bank of …
ESTI ÖSSZEFOGLALÓ Zárásra feljöttek az európai tőzsdeindexek: a FTSE-100 0,1, míg a CAC-40 0,9 százalékos pluszban zárt, így előbbi 4 146,1, utóbbi pedig 3 247,4 ponton zárt. …
Mindenki a kamatdöntésre vár Az európai részvénypiacokon meglehetősen csapongó volt a befektetők hangulata egész nap, a befektetők érezhetően kivárásra játszanak a FED holnapi, illetve az ECB és Bank of …
Tovább emelkedtek a hozamok A legtöbb futamidőben tovább emelkedtek a referenciahozamok az állampapírok másodlagos piacán. A legnagyobb mértékkel - 9 bázisponttal - a ma aukcionált 3 hónapos DKJ benchmarkja …
BÉT: begyengült az OTP A BUX kedden szűk sávban mozgott, a napi minimuma és maximuma közt alig 100 pont különbség volt. Zárásra az index 0,11 ponttal, vagyis elhanyagolható mértékben …
BÉT: stagnált a BUX Miután megjárta mind a pozitív, mind a negatív oldalt, a BUX zárásra 0,11 ponttal, vagyis elhanyagolható mértékkel csökkent és 7 442,62 ponton zárt. Az erős …
Enyhén erősödött a forint Kedden délután a forint 12,68 százalékon állt az ingadozási sáv erős oldalán a bankközi devizapiacon, 2 bázisponttal erősebben a hétfői zárásnál.