Ismét nőtt az olaj ára Az esetleges közel-keleti háború és terrorakciók fenyegető réme tovább emelte az olaj árát a hétvége folyamán.
Önbeteljesítő jóslat a Nokiától? A Nokia vezérigazgatója és elnöke, Jorma Ollila szerint a következő években világszerte jelentősen nőni fog a mobiltelefonok eladása, a nemzetközi gazdasági helyzet gyengélkedése ellenére.
Vegyesen nyitottak az európai tőzsdék A hétfő reggeli tőzsdenyitáskor nem mutatkozott egyértelmű trend a mutatók között. A CAC-40 0,44, míg a DAX 0,38 százalékot emelkedett az első néhány perc folyamán, …
Nincsenek új gyógyszerei a Glaxonak? Úgy tűnik a GlaxoSmithKline-nak nincsenek új gyógyszerek a tarsolyában, legalábbis erre enged következtetni az a tény, hogy Jean-Pierre Garnier vezérigazgató nem kíván a közeljövőben nyílt …
Féláron kínálja részvényeit a Swiss Life A Swiss Life, miközben a cég ellen vizsgálat folyik egy alap ügyében, mely állítólag a cég vezetői számára jött létre, 1,1 milliárd svájci frank (760 …
Hatodik nyereséges hetét zárta a Dow Jones Pénteken a New York-i befektetők nem tudták eldönteni, hogy a fogyasztói bizalom megugrásának örüljenek, vagy inkább az Intel és a GE papírjának leminősítésén szomorkodjanak. Egyértelmű …
PÉNTEK ESTI ÖSSZEFOGLALÓ Többnyire mérsékelt pluszban zártak az európai tőzsdeindexek, a FTSE-100 1,0, a CAC-40 0,4 százalékos pluszban, a frankfurti DAX viszont háromnegyed nyolckor 0,4 százalékos mínuszban volt. …
BÉT: száguldott a Matáv Pénteken a BUX 0,8 százalékos csökkenéssel fejezte be a napot, elsősorban a Matáv-papír jelentős negatív korrekciójának köszönhetően.
BÉT: ahogy jött a Matáv, úgy ment Pénteken 59,91 ponttal vagyis 0,78 százalékkal süllyedt a BUX és 7 601,17 ponton állt meg, elsősorban a Matáv-papír 3,1 százalékos gyengülésének köszönhetően. A Mol részvényének …