DÉLUTÁNI ÖSSZEFOGLALÓ Egyöntetűen gyengülnek a vezető nyugat-európai részvényindexek, és csatlakoztak hozzájuk a New York-i társak is: háromnegyed négykor az FTSE-100 0,8, a DAX 1,0, a CAC-40 pedig …
Lefelé nyitott a Wall Street Nem dobta fel a New York-i befektetőket a vártnál jobb amerikai GDP-adat, az indexek a veszteséges oldalon nyitottak: néhány perccel nyitás után a Dow Jones …
Elutasították az ORTT 2001-es beszámolóját Az Országgyűlés kedden a kormánypárti szavazatok többségével elutasította az ORTT 2001. évi beszámolóját. Az általános vitában az MSZP képviseletében felszólaló Szabó Zoltán úgy vélekedett, 2001-ben …
EU: liberalizálnák európai energiapiacot Az Európai Bizottság döntése értelmében az európai gáz és energiaszolgáltató szektor 2007-től teljesen liberalizált lesz. A megegyezés egyik fő ellenzője Franciaország volt, amely az állami …
Háromszorosára ugrott az USA GDP-jének növekedése Az Egyesült Államok harmadik negyedévi GDP növekedésére tett második becslés 4,0 százalékos emelkedést mutatott az előző év hasonló időszakához képest, holott az első becslés még …
BÉT: a Mol húzza fel a BUX-ot A gyenge nyitás után délután negyed háromkor a BUX már 0,6 százalékos előnnyel 8 065 pont körül állt. A vezető részvények közül kiemelkedő volt a …
Idén 23 százalékos árbevétel-növekedést vár a Globus A Globus Rt., a tőzsdei cégektől szokatlan módon nyilvánosságra hozta idei működése első tíz hónapjának eredményeit. A nem mindennapi lépés mögött feltehetőleg az áll, hogy …
A BNP ajánlata sem dobta fel Európát Hétfőn elsősorban a bank- és az olajszektor gyengélkedése hatott negatívan az európai indexekre, de nem tett jót a befektetők hangulatának a dollár hétvégi váratlan erősödése …
A BNP ajánlata sem dobta fel Európát Hétfőn elsősorban a bank- és az olajszektor gyengélkedése hatott negatívan az európai indexekre, de nem tett jót a befektetők hangulatának a dollár hétvégi váratlan erősödése …
A lengyel államfő a csatlakozásért kampányol Lengyelországban az államfő is beszáll az európai uniós csatlakozással kapcsolatos tájékoztatási kampányba - írja az euro.hu.