Hiányzott a bizalom a tőzsdéken Kedden az európai és tengerentúli tőzsdeindexek mélyen hétfői záróértékük alatt mozogtak. Míg Európában a német Ifo-index hatodik havi csökkenése keserítette el a befektetőket, addig New …
ESTI ÖSSZEFOGLALÓ Európában a német Ifo-index hatodik havi csökkenése okozott pesszimizmust: a FTSE-100 1,2, a CAC-40 2,4, a DAX pedig 3,4 százalékkal süllyedt. New Yorkban sem volt …
Európa: hiányzott a bizalom Kedden az európai tőzsdeindexek mélyen hétfői záróértékük alatt mozogtak. Elsősorban a német Ifo-index hatodik havi csökkenése okozott pesszimizmust, de lefelé hajtotta a mutatókat a profitkivételi …
Matáv-részvényt adott el a Matáv-leány A Matáv Rt. bejelentette, hogy leányvállalata, az Investel Rt. 2002. november 25-én 884 forintos átlagáron 263 301 darab, november 26-án pedig 879 forintos átlagáron 385 …
Kevéssel 8 000 pont felett zárt a BUX Kedden a nyugat-európai tőzsdék mutatóit követve lefelé indult a BUX is; az, hogy végül mindössze 0,2 százalékkal csökkent elsősorban a Mol 3,0 százalékos emelkedésének volt …
Erős maradt a forint Kedden délután a forint 14,34 százalékon állt a sáv erős oldalán a bankközi devizapiacon, szinte azonos helyzetben a hétfő délutáni 14,38 százalékos pozíciójával.
BÉT: a Mol tartotta a BUX-ot Kedden a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe 17,13 ponttal, vagyis 0,21 százalékkal csökkent és 8 002,68 ponton zárt. Az, hogy nem volt nagyobb a mutató vesztesége, …
Nőtt az amerikai fogyasztók bizalma A Conference Board által számított amerikai fogyasztói bizalmi index novemberben - öt hónap után először - emelkedett. A mutató 84,1 ponton állt meg az októberi, …
Nem kell új otthon az amerikaiaknak Az Egyesült Államokban októberben az új otthonok eladása éves szinten 1,007 millióra csökkent az egy hónappal korábbi 1,021 milliós szintről. Az elemzők mindössze 990 ezres …
Csak a 3 hónapos DKJ hozama nőtt A referenciahozamok szinte minden futamidőben csökkentek kedden az állampapírok másodlagos piacán. Nagyobb 16, illetve 15 bázispontos csökkenés az éves és három éves futamidőben történt; a …