ESTI ÖSSZEFOGLALÓ A FTSE-100 és a CAC-40 az erős kezdés ellenére 0,4, illetve 0,8 százalékos mínuszban zárt, egy rossz amerikai makroadat nyomán. New Yorkban háromnegyed nyolckor a …
Európa: a DT felhúzta a telekom-szektort Annak ellenére, hogy napközben jóval 1 százalék feletti pluszban is álltak, zárásra 0,4, illetve 0,8 százalékos veszteséget produkált a FTSE-100, valamint a CAC-40, így előbbi …
Tovább dagadt az államháztartási hiány Az államháztartás – helyi önkormányzatok nélküli – hiánya november végéig 956,4 milliárd forintot ért el, amely az éves előirányzat 189,2 százalékát teszi ki. Összességében a …
BÉT: 8 100 pont felett a BUX Nagy lendülettel kezdte decembert a Budapesti Értéktőzsde: az irányadó mutató a BUX 2,2 százalékkal emelkedett, elsősorban a Matáv-részvény látványos szárnyalásának következtében.
Tovább erősödött a forint Hétfőn késő délután 13,93 százalékon állt a forint a sáv erős oldalán a bankközi devizapiacon, 22 bázisponttal magasabban, mint pénteken záráskor.
BÉT: megugrott a BUX Hétfőn a BUX 174,58 ponttal, vagyis 2,2 százalékkal emelkedett és 8 119,44 ponton zárt. Az erősödés elsősorban a Matáv 4,3, illetve a Richter 3,0 százalékos …
Továbbra is csökken a feldolgozóipari kibocsátás Az ISM felmérése a feldolgozóipari kibocsátás mérséklődő csökkenésére utal az Egyesült Államokban. Az index novemberi értéke 49,2 pont lett, szemben az októberi 48,5 ponttal. A …
Tendencia nélkül változtak a hozamok Közepes forgalom mellett változatos napot zárt hétfőn az állampapírok másodpiaca. A referenciahozamok rendkívül változatosan zártak: a 3 hónapos DKJ benchmarkja 5 bázisponttal, míg a 6 …
DÉLUTÁNI ÖSSZEFOGLALÓ Délután meglódultak a vezető európai tőzsdeindexek: a DAX 4,4, a CAC-40 1,8, míg a FTSE-100 1,0 százalékos előnyben volt. New Yorkban felhőtlen volt az optimizmus: …
Adventi hangulat a Wall Street-en Lendületes emelkedéssel kezdték a decembert a New York-i tőzsdemutatók. Néhány perccel nyitás után a Dow Jones 1,1, a S&P-500 1,3, a Nasdaq pedig már 2,2 …