Maradt az irányadó kamat
Az Európai Központi Bank a vártnak megfelelően nem változatott az eurózóna alapkamatán, így az továbbra is továbbra is két százalékon áll.
Maradt az irányadó kamat
Az Európai Központi Bank a vártnak megfelelően nem változatott az eurózóna alapkamatán, így az továbbra is továbbra is két százalékon áll.
A Footsie ismét megúszta
Megismétlődött a tegnapi forgatókönyv, a nyugat-európai tőzsdeindexek süllyedéssel fejezték be a napot – kivéve a londoni FTSE-100-at, mely halvány emelkedéssel zárt. New Yorkban szintén a pesszimizmus lett úrrá a piacokon.
Európai Öszzefoglaló
A Footsie ismét megúszta
BÉT: az árral csurgott a BUX
Szerdán napközben 10 000 pont alá is benézett a BUX, végül 10 011,08 ponton állapodott meg; ez 103,74 pontos, vagyis 1,02 százalékos mérséklődésnek felel meg. A blue chipek mindegyike veszített értékéből.
Újabb lehívások az OTP opciós programban
A mai nap során az OTP Bank Rt-nél működő opciós részvényprogram keretében 10 000 darab törzsrészvény került lehívásra. A Bank saját tulajdonában lévő OTP-törzsrészvények állománya 13 181 640 darabra csökkent.
BÉT: tízezer alatt is járt a BUX
Szerdán napközben 10 000 pont alá is benézett a BUX, végül 10 011,08 ponton állapodott meg; ez 103,74 pontos, vagyis 1,02 százalékos mérséklődésnek felel meg. A blue chipek közül a Mol 0,5, a Richter 0,8 százalékot veszített értékéből, míg a Matáv árfolyama 1,1, az OTP-é pedig 1,7 százalékkal csúszott vissza.
Két jó hír a tengerentúlról
Az Egyesült Államokban mind a szolgáltatóipari beszerzési index, mind az ipari megrendelések szintje az elemzők által vártnál nagyobb mértékben nőtt.
Borúlátás a piacokon
A stagnáló Footsie kivételével esnek a világ vezető tőzsdeindexei. Délután háromnegyed négykor a CAC-40 0,7, a DAX 0,8 százalékkal esett. New Yorkban a Dow Jones 0,4, az S&P-500 0,6, a Nasdaq pedig 1,3 százalékkal mérséklődött. A BUX 0,8 százalékos mínuszban 10 030 ponton állt.
Gyengélkedés a Wall Streeten
A tegnapi stagnálás után határozott mérséklődéssel kezdték a szerdai kereskedési napot a New York-i részvényindexek. Nyitás után röviddel a Dow Jones ipari átlag 0,4, az S&P-500 0,5, a Nasdaq pedig 1,2 százalékos mínuszba került.
Ismét támad az Oracle
Az Oracle megemelte a kisebb szektortárs Peoplesoft részvényeire tett ellenséges ajánlatát.