Gyengülő dollárral fűtötték az árupiacokat
Ezer dollár fölé kapaszkodott az arany szerződéses ára unciánként szerdán. A dollár gyengülése miatt az olaj is erősödni tudott.
Gyengülő dollárral fűtötték az árupiacokat
Ezer dollár fölé kapaszkodott az arany szerződéses ára unciánként szerdán. A dollár gyengülése miatt az olaj is erősödni tudott.
Messze van még a bábeli könyvtár
Várat még magára a Google világkönyvtár létrehozására vonatkozó elképzelésének megvalósítása. A terv az aggályos szerzői jogi kérdéseken feneklett meg.
Szabadul az iPhone-tól az Orange
Az Orange egyesült királyságbeli mobilszolgáltató megállapodást kötött az iPhone értékesítési jogának eladásáról.
Megnyugtatja a piacokat a G20
A G20 továbbra is biztosítaná a gazdasági támogatásokat, amíg a krízisből való kilábalás tart - tudta meg a Reuters a hivatalos közlemény tervezetéből.
G-20: Eljött a szigorítások kora?
Helyi idő szerint csütörtök délután kezdődik az Egyesült Államokban a G-20 találkozó, amelyen a világ fejlett országainak vezetői tanácskoznak, miközben a globális gazdaság éppen kezd kilábalni a mély pénzügyi krízisből.
A túlköltekezőket védenék az USA-ban
A két legnagyobb amerikai bank bejelentette, hogy teljesen átalakítják betéti kártya gyakorlatukat. Az ügyfeleket - miután számos kritika érte a hitelintézeteket - attól védenék, hogy ha a számlán lévő egyenleg negatívba fordul, akkor ne kelljen jelentős összegeket kifizetniük a bankoknak.
Mennyi lenne az édes ajánlat a Cadbury-vezérnek?
Húsz százalékkal magasabb árat kérne a Kraft korábbi ajánlatánál Todd Stitzer, a Cadbury vezérigazgatója.
Tízezer embertől vált meg az óriásbiztosító
Az American International Group (AIG) biztosító alkalmazottainak száma tízezerrel csökkent az első félévben az eladások és a leépítések miatt.
Nincs jogsértés, fizetnek a Megasztár hoppon maradt szavazóinak
Nem történt jogsértés a Megasztrá 4 esetében a Gazdasági Versenyhivatal szerint.
Bővült az európai ipar
Európa gyártása és szolgáltató ipara második hónapja bővült szeptemberben, miközben a feltevések szerint az európai régió gazdasága összességében bővül.