Fizet a magyar, mint a katonatiszt a magánegészségügyben Egyre többen fordulnak a magánegészségügyhöz valamilyen műtét elvégzése érdekében annak ellenére, hogy mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk. Ez kínál megoldást az állami ellátásban kialakult várólisták …
Zombiként támadhat az emberekre az 50 éve halott gazdasági rém A világ nagy jegybankjai egyelőre eltérően reagálnak arra, hogy több mint egy évtized után visszatért az infláció, amelynek kordában tartása az egyik legfontosabb feladatuk. Nyitott …
A brexit elkezdte felfalni a miniszterelnököt Boris Johnson brit miniszterelnök egyértelműen felvállalta a harcot a szállítási vállalatok vezetőivel és a farmerekkel, akik arra panaszkodnak, hogy vendégmunkások nélkül nem tudják üzemelteti a …
Gyulladásos megbetegedést hoztak összefüggésbe a Moderna-vakcinával Svédországban ideiglenesen leállították a 30 évnél fiatalabbak körében az amerikai Moderna koronavírus-oltásának beadását, mert káros mellékhatásoktól tartanak. Ugyanakkor a már beoltottak igyekeznek megnyugtatni.
Nincs menekvés a lakásfelújítóknak és az építkezőknek Az építőiparban nem térnek vissza a boldog békeévek, azaz az árak nem csökkennek a korábbi szintre, ami megnehezíti a megrendelők és a kivitelezők életét. A …
A hivatalos adatok szerint meglepően olcsók a külügyminiszter repülőútjai A külügyminisztérium adatközlése szerint Szijjártó Péter miniszter repülőútjai átlagosan csupán óránként nem egészen százezer forintba kerülnek, pedig általában a nem hivatalos kormánygéppel, egy viszonylag nagy …
Meglepő dolog derült ki a fűtésről Romániában A romániai lakások jelentős részét még mindig szilárd tüzelőanyaggal fűtik, ami az esetek többségében tűzifát jelent, de vannak még olyan háztartások is, ahol szenet égetnek, …
Kultúrharchoz vezethet, az új német kormány autóellenes politikája Akármilyen kormány alakul is Németországban, igen valószínű, hogy kisvártatva sebességkorlátozást vezet be az autópályákon, sőt lehet, hogy a városokban is erősen megszigorítják a jelenlegi limitet. …
Lemaradásban vannak a nyugdíjasok, több járna nekik? A kormánynak jóval többet kellene fizetnie a nyugdíjasoknak annál, amit mostanában ígért, mert pótolnia kellene az elmúlt években elmaradt összegeket is - véli egy nyugdíjas …
Megfejtették a koronavírus-betegség visszamaradt tüneteinek titkát Dél-afrikai kutatók úgy vélik, megfejtették a titkát annak, hogyan maradnak vissza a koronavírus-betegség káros hatásai hosszabb távon a betegségből látszólag teljesen kilábalt emberek egy részénél. …