Alábukott a forint estére
Hétfőn a forint 0,5 százalékkal gyengült az euróval és 0,2 százalékkal a svájci frankkal szemben, míg dollárban az árfolyama alig változott.
Alábukott a forint estére
Hétfőn a forint 0,5 százalékkal gyengült az euróval és 0,2 százalékkal a svájci frankkal szemben, míg dollárban az árfolyama alig változott.
Bezárják a Mátrai Erőművet - megszólalt Áder János (Cáfolt a hivatal)
A köztársasági elnök a globális felmelegedésről szóló aggodalmának adott hangot a 2020. október 5-9. között megrendezett fenntarthatósági témahét nyitó előadásán, melynek célja a fenntarthatóság üzenetét a pedagógusokon és diákokon keresztül közvetíteni az egész társadalom felé. Beszédében elárulta: Magyarország bezárja az utolsó nagy szénerőművet, a Mátrai Hőerőművet. Egy nappal később a Köztársasági Elnöki Hivatal helyesbítette a politikus szavait.
Szíjjártó: közel 50 magyar kkv megtámogatása mellett döntött a kormány
Negyvenhat magyar kis- és középvállalkozás (kkv) külpiacra jutását támogatja a kormány a 25 milliárd forintos Nemzeti exportvédelmi programon belül meghirdetett 2 milliárd forintos keretösszegű pályázatnak köszönhetően, közülük az első a Fejér megyei Szabadbattyánban működő LogSol Kft. - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a cég telephelyén.
Elkaszálja az olasz kormány Salvini migrációs csomagját
A tengeren érkező migránsok automatikus menedékkérelme és az országos anyakönyvi rendszerbe való felvételük, valamint a civilhajókra kivetett bírság részleges eltörlése is szerepel az olasz kormány új migrációs csomagjában, amellyel Matteo Salvini volt belügyminiszter rendeleteit tervezik módosítani hétfői sajtóértesülések szerint.
Megugrott a magyarok autóvásárlási kedve az ősszel
Szeptemberben 11 449 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 19 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) hétfőn az MTI-vel, a DataHouse Kft. adatai alapján.
Járvány: újabb korlátozások, bezárások a franciáknál
Nem csak a bárok nem nyithatnak ki Párizsban keddtől, hanem a sportolásra alkalmas helyiségek és az uszodák sem fogadhatnak legalább két hétig felnőtteket, de az iskolai osztályok számára továbbra is megtarthatók a foglalkozások - jelentette be a párizsi prefektus.
Hihetetlen, de igaz: közel 500 lélegeztetőgépet vesz megint az állam
Közbeszerzési felhívást jelentett meg a Belügyminisztériumhoz tartozó Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, aminek a tárgya 465 darab lélegeztetőgép - vette észre a 444-hu.
Turizmus: kiderült, mekkora bukással számolhattak a spanyolok
Az év első nyolc hónapjában 15,7 millió külföldi turista utazott Spanyolországba, 73 százalékkal kevesebb a tavalyi év hasonló időszakához képest - tájékoztatott a spanyol statisztikai hivatal (INE) pénteken.
Amerikai választások: Oroszország komoly ígéretet tett
Megerősítette Moszkva és Washington elkötelezettségét az egymás belügyeibe, egyebek között a választásokba való be nem avatkozás mellett Nyikolaj Patrusev, az orosz nemzetbiztonsági tanács titkára és Robert O'Brien amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó pénteken Genfben.
Nem várt rekordot döntött a Tesla
Rekordszámú, az elemzők által vártnál több elektromos autót szállított ki a Tesla a harmadik negyedévben, de részvényárfolyama így is jelentősen csökkent az amerikai elnök megbetegedésének híre által kiváltott tőzsdei eladási hullámban.