Közel hetvenezer renitens magánadós a BAR-ban Befejeződött a Bankközi Adós- és Hitelinformációs Rendszer (BAR) feketelistás lakossági adatbázisának úgynevezett ősfeltöltése, a rendszerbe mintegy 68 ezer, fizetési késedelembe jutott magánszemély adatai kerültek be …
Januárban lesz Tetra-győztes A Motorola és a Nokia jutott a készenléti Tetra zárt láncú rádiótelefon-rendszer megvalósításáról szóló pályázat második fordulójába, ebben a körben már az ajánlott árnak is …
Martonyi: az eddigi legjobb országjelentés készült Magyarországról Az Európai Bizottság mostani, Magyarországról szóló jelentése az eddigi legjobb, s minden okunk megvan arra, hogy bízzunk benne: ez az utolsó előtti ilyen dokumentum, s …
Októberben 7,6 százalékos volt az infláció - elemzői vélemények Októberben az egyhavi átlagos áremelkedés 0,3 százalékos volt, 2000 októberéhez viszonyítva pedig 7,6 százalékkal növekedtek a fogyasztói árak – közölte tegnap a Központi Statisztikai Hivatal …
Erősödött a forint, alacsony a kincstárjegyhozam A tegnapi New York-i repülőgép-katasztrófa utáni kisebbfajta eladási pánikot követően ma kevéssel 9 százalék felett nyitott a forint a bankközi devizapiacon, majd erősödésbe kezdett. Délután …
Mol-gázüzletág: a Gaz de France a másik pályázó A Ruhrgas mellett a Gaz de France is pályázik a Mol gázüzletágára - tudta meg az MTI kedden a Gaz de France (GdF) magyarországi képviseletétől. …
Szerdai gyorsjelentések: vegyes várakozások A gyorsjelentésüket várhatóan november 14-én közzétevő tőzsdei cégek közül az OTP-től a tavalyinál szerényebb ütemű nyereségnövekedést, a Graphisofttól hárommilliárd euró közeli veszteséget, a BorsodChemtől profitcsökkenést, …
A negyedére zuhant a PKN Orlen nyeresége A legnagyobb lengyel olajipari vállalat, a PKN Orlen nettó nyeresége az idei harmadik negyedévben 95 millió zlotyra (23,3 millió dollár) rúgott, ami 77 százalékkal alacsonyabb …
A Gazprom Szlovákiában is megvetné lábát A Gazprom orosz gázipari óriásvállalat részt kíván venni a szlovák gázipari vállalat (SPP) privatizációjában - közölte az MTI. Az orosz RIA-Novosztyi hírügynökség mai értesülése szerint …
A hazai idegenforgalomban nem okozott katasztrófát az amerikai terrortámadás Az idei év első kilenc hónapjában egy külföldi látogató az átlagos tartózkodási idő, vagyis 3,7 nap alatt 138 eurót költött, 17 százalékkal többet, mint az …