A Pókember nyereségessé varázsolta a Sonyt A japán Sony Corp., a fogyasztói elektronikai cikkek világszinten második legnagyobb gyártója üzleti évének júniussal zárult első negyedében ismét nyereséget ért el, amit elsősorban a …
Elkelt a Burger King Több mint kétmilliárd dollárért eladta a Burger Kinget a Diageo. A tulajdonosváltás nem érinti az egységei számát most egy étteremmel növelő magyar láncot, mivel az …
Beültette a ringlispílbe a sztrádaépítőket a gazdasági miniszter Felülbírálta korábbi álláspontját Csillag István, a közlekedési tárca vezetője, és közbeszerzési pályázatot írattat ki a Nemzeti Autópálya (NA) Rt.-vel azokra az autópálya-szakaszokra is, amelynél korábban …
Európa: Frankfurt kimaradt a rallyból A szerdai, 15 éve nem tapasztalt mértékű amerikai indexemelkedés hatására látványos korrekció indult az európai részvénypiacokon is tegnap. A CAC–40 4,2, az FTSE–100 pedig 5 …
Siemens mezben a Real Madrid A Siemens és a Real Madrid megállapodása alapján a Siemens mobiltelefonos üzletága, a Siemens Mobile lesz az első számú spanyol futballklubnak, az UEFA Bajnokok Ligája …
A vártnál nagyobb kamatcsökkentés Csehországban A piac által prognosztizált 50 bázispontos csökkentés helyett 75 bázisponttal csökkentette irányadó kéthetes repó rátáját csütörtökön a cseh jegybank, és ezzel az ország történetében a …
Erősödött a forint Tovább erősödött a forint a bankközi devizapiacon. Csütörtökön 16 órakor az intervenciós sáv erős oldalán 11,50 százalékon állt, ez 63 bázisponttal több, mint a szerdai …
Az Európai Központi Bank két százalék feletti inflációval számol Az Európai Központi Bank (EKB) a két százalékos plafonszintet "valamivel túllépő" inflációt vár erre az évre az eurózónában - olvasható az euro.hu-n.