Kinevezték az MFB új vezetőit Csillag Istvángazdasági és közlekedési miniszter augusztus 5-i hatállyal kinevezte Erős Jánost és Czirják Sándort a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt. vezérigazgatójává, közölte a minisztérium az …
Hét konzorcium is pályázik a KirchMédiára A csődeljárás alatt álló KirchMedia átvételére kiírt pályázatra a határidő lejártáig hét konzorcium nyújtott be ajánlatot. A legmagasabb kínált ár 2,6 milliárd euró - jelentette …
Kis forgalom mellett drágulni kezdett a gabona A hét negyedik napja átlagos forgalmat hozott a Budapesti Árutőzsde határidős gabonapiacán. Az összesen 66 kontraktusnyi üzlet együttes árfolyamértéke csupán 164,5 millió forintra rúgott. Az …
Egyre több brit az euró ellen Tovább emelkedett az euró bevezetését elutasítók aránya Nagy-Britanniában, annak ellenére, hogy egyre több brit használta már a közös európai fizetőeszközt külföldi utazásai során - olvasható …
Profit warning az Adobe-tól Az Adobe Systems csütörtökön bejelentette, hogy mintegy 25 százalékkal csökkenti a harmadik negyedévre elvárt profitját, és 10 százalékkal az éves elvárást, mivel a cég részvényeinek …
Véget ért Medgyessy meghallgatása Ma hallgatta meg a kormányfőt a titkolsszolgálati múltját vizsgáló bizottság. A nyilvános ülésen Medgyessy Péter elmondta, nem kényszerítették az együttműködésre, a kémelhárító munkát azért vállalta …
Augusztus végén újra Zalakerámia-közgyűlés Elnapolták ma a Zalakerámia Rt. közgyűlését, a részvényesi összejövetel augusztus 30-i időpontjára a cég vezetése azt ígéri, hogy megválaszolják az egyik tulajdonos, a vállalat több …
Lefékeződött az USA gazdasága Az USA-ban a várt ütemnek alig a felével bővült a második negyedévben a GDP, mivel lelassult a fogyasztói kiadások növekedése, és romlott a külkereskedelmi mérleg. …
Részvényalapú kötvény az OTP-től A hazai piacon újnak számító pénzügyi konstrukcióval rukkol ki az OTP Bank. A Dow Jones Euro Stoxx 50 indexhez kötött kamatozású, hároméves, kamatot a futamidő …