Az Eximbank 32 millió dolláros Ikarus-ügylet finanszírozásában vesz részt Moszkva önkormányzata egy 300 Ikarus buszra szóló, 32 millió dolláros konzorciális hitelt vesz fel, amelynek finanszírozásában részt vesz az Eximbank is – mondta lapunknak Bánki …
Idén legfeljebb tíz százalékkal bővülhet az ipari termelés A magyar ipari termelés júniusi adatai láttán az elemzők továbbra sem pesszimisták, ám kiemelik: a hatodik havi lassulás mértéke nagyobb a vártnál, így elképzelhető, hogy …
Humet-kutatócég lett az alapkezelőből A PSZÁF elutasította az egykori XXI. Század Alapkezelő kérését, hogy a rá kiszabott büntetést vonják vissza, és megvonta annak alapkezelői engedélyét. A társaság a Humetnek …
Hivatalosan ajánlatot kértek a PKN-re Lengyelország ajánlatot kért a PKN Orlen 17,6 százalékos részvénycsomagjának megvásárlására a Moltól és az osztrák OMV-től – jelentette ki a Aldona Kamela Sowinska kincstárügyi miniszter.
Visszacsúszott 10 százalék alá a forint A nyitást követő minimális erősödés után a nap végére ismét 10 százalék alá csúszott a forint jegyzése a bankközi devizapiacon. A hazai fizetőeszköz jegyzése így …
Új vezérigazgató áll a Magyar Suzuki Rt. élén A Magyar Suzuki Rt. igazgatótanácsa Kondo Tadasi korábbi kereskedelmi igazgatót, igazgatósági tagot nevezte ki a Magyar Suzuki Rt. vezérigazgatójává - közölte az MTI. Az új …
Az Union Biztosító lassuló piac mellett növelte bevételét Bár a magyarországi biztosítási piac 2001 első félévében reálértékben nem nőtt, az Union Biztosító az egy évvel korábbi több mint duplájára, 2,28 milliárd forintra növelte …
A mai tőzsdekrach vélhetőleg elmarad Valószínűleg elmarad a múlt héten a mai napra beharangozott tőzsdekrach, hiszen az Egyesült Államok termelékenysége az elemzők által vártnál is jobban nőtt. Mint azt korábban …
Komplett számítógépekre kicsi a kereslet Növekvő felvevőpiac és folyamatosan süllyedő árak jellemzik a hazai hardverpiacot. A többség nem érzi a nemzetközi recessziót, és úgy tűnik, hogy nem a sávszélesítés miatti …
Balaton: a piaci és utcai árusok többsége nem adott nyugtát Az elmúlt évinél is több hiányosságot tapasztaltak a Balaton-parton az APEH-ellenőrök hétfőn befejeződött akciójuk során - közölte siófoki sajtótájékoztatóján Hajdú Miklósné. Az APEH operatív főosztályvezetője …