A vártnál magasabb negyedéves árbevételt ért el a Carrefour A Carrefour francia áruházlánc az elemzők által vártnál magasabb árbevételt ért el az első negyedévben - derül ki a vállalat által csütörtökön közöltekből.
Csütörtökön kicsit olcsóbb lett az állam finanszírozása A meghirdetett mennyiségnél 11,5 milliárd forinttal nagyobb összegben, 56,5 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki …
Másfél évtized után ismét osztalékot fizet a Rába Nyrt. Ezer forintos névértékű papírjai után részvényenként húsz forint osztalékot szavaztak meg csütörtöki győri közgyűlésükön a Rába Járműipari Holding Nyrt. tulajdonosai, a közel 99 százalékos szótöbbséggel …
Mi történt a román építőiparral? Az idei első két hónapban 2,1 százalékkal csökkent a román építőipari termelés a tavalyi azonos időszakhoz mérten - közölte csütörtökön a román országos statisztikai intézet.
Nem akar több sört inni a román Tavaly stagnált a románok sörfogyasztása, így 2016-ban is fejenként átlagban 80 liter sört ittak Romániában - közölte a romániai sörgyártók egyesülete.
Jól megy a Sodexónak A francia Sodexo szolgáltatóvállalat a vártnál jobb üzemi eredmény ért el üzleti évének február 28-án zárult első félévében - derül ki a cég honlapján csütörtökön …
Varga megugró magyar gazdaságot vizionál Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a magyar gazdaság növekedési kilátásai a következő években is kedvezőek, 2018-ban 4,3 százalékos lehet a gazdasági növekedés üteme az ez …
MNB: februárban nőtt a fizetési mérleg aktívuma Februárban meghaladta a 493 millió eurót a folyó fizetési mérleg többlete, 173 millióval nőtt az előző havihoz képest. A tőkemérleg egyenlegével együtt az ország külső …
Így trükközött a rendszámokkal egy magyar társaság Több mint kétszáz esetben használt fel hamis próbarendszámokat és iratokat autók külföldi behozatalához az a zalai társaság, amelynek öt tagja ellen Zalaegerszegen emeltek vádat - …
Húsvét: változások a közlekedésben A húsvéti hosszú hétvégén változik a vonatok közlekedési rendje, így április 13-án (nagycsütörtökön) a pénteki, 14-én (nagypénteken) a szombati, 15-én és 16-án az ünnepnapi, 17-én …