Megzavarodott Budapest A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 171,75 pontos, 0,42 százalékos csökkenéssel, 40 904,12 ponton zárt pénteken.
Nagy bajba került a cseh kormányfő Összeférhetetlenséget állapított meg Andrej Babis cseh kormányfő politikai és gazdasági tevékenysége között az Európai Bizottság, amely az ügyben elvégzett ellenőrzésének eredményeiről készített jelentését már megküldte …
A dohányosoknak üzent a kormány Magyarországon a családok és a gyermekek egészségének védelme kiemelten fontos, ezért kap nagy hangsúlyt a dohányzás visszaszorítása is - mondta húzta Horváth Ildikó, az Emberi …
Erre is szórják a pénzt a németek A német kormány meghosszabbítja az elektromos meghajtású autók vásárlását ösztönző programját, amellyel akár 4000 euró (1,3 millió forint) támogatást lehet szerezni új elektromos autó vételéhez …
Itt a friss időjárási előrejelzés Az ország délkeleti felén közepesen és erősen felhős időszakok váltják egymást, az északi megyékben kevesebb felhőre, több napsütésre lehet számítani - közölte az OMSZ.
Egyre vörösebb Európa Több mint három havi mélypontra estek a főbb európai tőzsdeindexek pénteken, különösen az autógyártókat sújtotta keményen Donald Trump amerikai elnök váratlan bejelentése a Mexikóból importált …
Nagyot változik az élet szombattól Megint több jogszabály változik 2019. június elsejével. Elindul a szuperállampapír és kamatadómentesek lesznek a lakossági állampapírok. Elkezdődik a gigantikus szállodai adatbázis tesztelése, miközben sok Szép-kártyás …
Adótanácsadó a kormány tervéről: ez így kevés lesz A most bejelentett csomag egy újabb lépést jelent az adórendszer átalakításának és egyszerűsítésének folyamatában, ám a versenyképesség fokozása érdekében további lépésekre is szükség lesz a …
Fontos dolog derült ki a magyar autósokról A magyarok nagy többsége a következő években is hagyományos kereskedőktől venne új autót, azonban egyre fontosabb szerepet tulajdonítanak az értékesítéshez kötődő szolgáltatásoknak - állapította meg …