DÉLI ÖSSZEFOGLALÓ A tegnapi, kisebb-nagyobb veszteségek után érdemben javultak a vezető nyugat-európai részvényindexek. A jelek szerint kitart az európai mutatók reggel kezdődött emelkedése. Fél tizenkettőkor a Footsie …
A magyar feldolgozóipar csak lassan élénkül Mind a feldolgozóiparban, mind az építőiparban enyhe pozitív elmozdulás tapasztalható Magyarországon - a Kopint-Datorg júliusi konjunktúratesztje szerint. Ez a feldolgozóiparban kedvezőtlen hír, mivel azt jelzi, …
Újpest vezet a halandósági listán Budapesten tavaly Újpesten haltak meg a legtöbben, a XV. kerületben viszont a legkevesebben - írja a Népszabadság. A fővárosi helyettes tiszti főorvos adatai szerint még …
A német ipari termelés végre növekedni kezdett Szezonálisan igazítva a német ipar júniusban 1,7 százalékkal növelte kibocsátását az előző havihoz képest. Májusban még 1,6 százalék havi csökkenést mutatott fel.
Szinte teljesen megszűnt a cseh infláció Csehországban idén júliusban átlagosan 0,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az előző hónaphoz képest, és csupán 0,6 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál - …
DÉLELŐTTI ÖSSZEFOGLALÓ Emelkedésnek az európai mutatók. A tegnapi, kisebb-nagyobb veszteségek után ma érdemben javulnak a vezető nyugat-európai részvényindexek. Fél tízkor a Footsie 1,3, a DAX 2,1, a …
ZTE: jöhet a Manchester A ZTE egygólos vereséget szenvedett az NK Zagreb otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének visszavágóján, de az első mérkőzésen elért 1-0 után, idegenben elért találattal …
A monetáris bázis bővült júliusban Az MNB adati szerint a monetáris bázis július végi állománya 19,6 százalékkal volt magasabb mint 2001 júliusában, így 1660 milliárd forintot tett ki. Júniusban 16,8 …
A féléves külkerhiány 350 milliárd forint lett Idén az első félévben a kivitel értéke 4411 milliárd forint, a behozatalé 4761 milliárd forint volt. Az export értéke nem változott, a behozatalé 3 százalékkal …
Szalad a szekér a BMW-nél A BMW AG bevételei az idei második negyedévben 12 százalékkal 629 millió euróra nőttek az előző évihez képest. Az értékesítést különösen a keresett felső- és …