A bíróság stoppolta a Citadella 4U-t A budai központi kerületi bíróság a magyar állam és a Citadella 4U vagyonkezelő Kft. közti perben augusztus 29-ével kelt - nem jogerős - végzésében ideiglenes …
Adósságtengerben fuldoklik az FC Barcelona Spanyol lapértesülések szerint 180 millió eurós adósságot halmozott fel az FC Barcelona. Az El Periódico de Catalunya című lap úgy tudja, hogy Joan Gaspart, a …
DÉLELŐTTI ÖSSZEFOGLALÓ A tengerentúli részvényindexek hétfői emelkedése jobb kedvre derítette az európai befektetőket is, így a vezető nyugat-európai részvényindexek - a tegnapi esés után - emelkedéssel kezdték …
A EU-ban sincs kolbászból a kerítés Egy brüsszeli munkaanyag szerint megtörténhet, hogy az EU új tagállamai – köztük hazánk – a csatlakozás utáni első évben kevesebb támogatási pénzhez jutnak, mint a …
Jó most kazahnak lenni Kazahsztán gazdasága gyorsan halad a növekedés rögös útján: ebben az évben várhatóan 7 százalékal bővül a GDP. A tempó jövőre is alig gyorsul, 2003-re ugyanis …
Az OTP lát fantáziát a BCR-ben Az OTP Bank Rt. Romániát már korábban is elsődleges akvizíciós célországként jelölte meg, ugyanakkor a konkrét ügyletnél is érvényesíteni kívánja befektetési politikájának hagyományosan prudenciális szempontrendszerét …
Az ING fanyalog a román bankszektor láttán A holland ING Bank csoport a világgazdasági válság elmélyülése miatt lépett vissza attól, hogy részt vegyen a Román Kereskedelmi Bank (BCR) privatizációjában - hangsúlyozta az …
Tokió árnyaltnyit esett A Nikkei mutatója 0,1 százalékkal 9297 pontra gyengült. A szélesebb TOPIX értéke pedig 0,4 százalékkal 911 pontra erősödött. A Sumitomo Mitsui Banking Corp., Japám második …
Az SMG eladná lapjait Az SMG Plc. brit médiavállalata bejelentette, hogy lapkiadási üzletágának értékesítését tervezi. Az eladandó lapok közé tartozik a The Herald és a Sunday Herald. A vállalkozás …
Milliókkal tartoznak a Dunaferr focistáinak Ügyvédi felszólítást küldött egyesületének Balaskó Iván, a Dunaferr futballistája, mivel a klub nem tartotta az augusztus 15-i határidőt, amikorra is milliós összeget kellett volna fizetnie …