DÉLELŐTTI ÖSSZEFOGLALÓ Amerika emlékezik az egyéves évfordulón, ezért kevés az onnan érkező gazdasági hír. A várt egyöntetű emelkedés helyett vegyesen kezdtek ma a vezető nyugat-európai részvényindexek. Nyitás …
Újabb inflációs rekord augusztusban: 4,5 százalék Idén augusztusban az éves infláció csupán 4,5 százalék lett, ez még a júliusi rekordalacsony 4,6 százalékot is alulmúlta - adta hírül a KSH. A nyolcadik …
Augusztusban mérsékelten nőttek az árak Az augusztusi infláció 4,5 százalék - adta hírül a KSH. Ez jobb a 4,7 százalékos NAPI-konszenzusnál.
Hétfőn nem döntöttek a Nap-keltéről Elhalasztotta a döntést a Nap-kelte visszatéréséről a Magyar Televízió kuratóriumának elnöksége keddi ülésén. Ilyen nagyságrendű döntéshez ugyanis a köztévé menedzsmentje mellet a kuratóriumi elnökségnek is …
Tokió rallyzott A főként exportra termelő cégek felfelé húzták a japán indexeket. A Nikkei 225 mutatója fél százalékkal 9355 pontra erősödött, míg a szélesebb bázisú Topix értéke …
A gyerekek a tévés édességreklámra buknak Míg a felnőttek leginkább a televízióreklámok iránt viseltetnek ellenszenvvel, addig a 8-14 éves gyermekek körében épp ez a reklámtípus a legkedveltebb - derül ki a …
Meghalt az Uzi atyja A hét végén meghalt a világhírű Uzi géppisztoly feltalálója. Uziel Gal 1950-ben egy, a második világháború elótt gyártott cseh géppsiztoly alapján tervezte a fegyvert. A …
Hitelből gyógyítanak az eladósodott kórházak Tizenötmilliárd forint adósságot halmoztak fel, de csak hárommilliárdot kapnak tartozásaik rendezésére az idén a kórházak. Ehhez az összeghez szigorú feltételekkel juthatnak hozzá, így is csak …
Késik a Bánk bán premierje Az eredeti tervvel ellentétben nem szeptemberben lesz a Bánk bán című operafilm mozipremiere. Káel Csaba több mint 760 milliós állami támogatással készült produkcióját a gyártó …
Novemberben újabb nyugdíjemelés lesz Valószínűleg idén – a tavalyihoz hasonló – kellemes meglepetés éri a nyugdíjasokat. A várható keresetemelkedések alapján az idén novemberben ellátásuk további 2,4 százalékos januárig visszamenőleges …