Idén kevés a búza és az árpa Kalászos gabonát 2002-ben 1 millió 728 ezer hektárról takarítottak be, ez 4 százalékkal kisebb a 2001-esnél. A gabonatermés mennyisége, a csaknem az egész ország területét …
A Heineken a tavalyinál kevésbé nyereséges A Heineken NV az idei első félévben 330 millió eurós nettó profitot ért el, ez 20 millióval kisebb az előző évinél. Eközben 4,96 milliád euróra …
Egy százalék körüli a német pénzromlás Németországban augusztusban 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak, így 1,1 százalékkal voltak magasabbak a tavaly augusztusinál - a statisztikai hivatal végleges adatai szerint.
Az Atelé lett a csepeli erőmű A svájci energiakereskedelmi vállalat, az Atel megvásárolta a modern csepeli erőművet. A térségben lengyel energiaértékesítő vállalattal rendelkező cég magyar és cseh vásárlásaival tovább építi pozícióit …
Gesztiék tervezték az oktatási tárca OM új logóját Eltűnik a kódexmásoló az Oktatási Minisztérium logójából. A tárcának ugyanis az előző kormányzat alatt kötött megállapodás alapján minden egyes új névjegyért vagy cégjellel ellátott könyvért …
A magyar államnak 38 milliárddal tartozik a világ Mindössze 6,5 milliárd forint bevételre tett szert tavaly a magyar államkassza a rendszerváltás előtt a baráti és/vagy szocialista országoknak nyújtott hitelek után. A teljes állomány …
Törvénytelen közbeszerzés Budapesten Pénzbírságot szabott ki Demszky Gábor főpolgármesterre és a fővárosi önkormányzatra a közbeszerzési döntőbizottság egy törvényellenes közbeszerzés miatt. Demszkynek százezer forintot kell fizetnie, az önkormányzat büntetése …
A közszférában nagyon különböző az internet-penetráció A magyarországi költségvetési szférát vegyes internet-ellátottság jellemzi: a legmagasabb, 90 százalék feletti penetrációval az általános központi közigazgatási intézmények, a felsőfokú és középfokú oktatási intézmények, valamint …
A közszférának kevés lesz a 3 százalék László Csaba pénzügyminiszter hétfőn az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén bejelentette, hogy 2003-ra bruttó háromszázalékos béremelésről szóló ajánlás elfogadását javasolta a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseleteknek. …
Áll a bál a nyírlugosi konzervgyárban Csalás és hitelsértés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a nyírlugosi konzervgyárat tulajdonló Cserfood Rt. vezérigazgatója. Balogh János szerint több százmillió forint kárt okozó …