A női kézilabdacsapat ötödik lett az EB-n Gólokban gazdag mérkőzésen, négy góllal nyert a magyar női kézilabdaválogatott a dániai kontinensviadalon. A jugoszlávok elleni 43-39-es siker azt jelenti, hogy az együttes teljesítetve a …
Koppenhága: eredményes uniós alku Csaknem öt éve tartó csatlakozási tárgyalások végére tettek pontot az Európai Unió és 10 közép- és kelet-európai tagjelölt ország vezetői, amikor péntek este Koppenhágában végső …
Nem szennyez az elsüllyedt teherhajó A szakemberek szerint egyelőre nem került olaj a vízbe arról a teherhajóról, amely tegnap süllyedt el a brit partoknál és amelynek tartályaiban körülbelül 2000 tonna …
Minden ötödik magyar oviba vagy iskolába jár Az óvodai nevelésben és az iskolai oktatás nappali rendszerű képzésében a 2002/2003-as tanévben Magyarországon 2 millió 25 ezer gyermek és fiatal vesz részt, az érintett …
A DT felemás módon szállt ki az Eutelsatból Az Eutelsatban birtokolt 10,87 százalékos részesedését 210 millió euróért eladta a Deutsche Telekom, ám egyúttal érdekeltséget is szerzett a cégben.
Törökország: az EU vegyen be korábban! Törökország visszautasítja a koppanhágai csúcs azon döntését, hogy csak 2004 decemberében nevezzék meg a csatlakozási tárgyalások kezdő dátumát, és továbbra is a korábbi kezdési időponthoz …
Nicole Kidman DiCaprio mamája lesz Az ausztrál színésznő, Nicole Kidman bejelentette: szívesen eljátszaná Nagy Sándor édesanyját, Olympiát az Alexander the Great című filmben. A legendás makedón uralkodó életét Baz Luhrmann, …
Az új tagok megdobhatják az EU inflációját Problémát okozhat, hogy az EU-ra váró országok fejlettsége viszonylag alacsony, a gazdasága viszont dinamikusan nő. Az utóbbi miatt magas a strukturális infláció szintje, ez pedig …
KopaszTom és a SzemPont a legjobb magyar cégnév A KopaszTom hajvágóstúdió és a SzemPont szemüvegszalon kapta a legtöbb díjat a harmadik alkalommal meghirdetett "Az én cégérem" elnevezésű országos cég- és üzletnév versenyben.