Óriási fizetésemelés jön az egészségügyben Egy friss jogszabály 2022-re lényegében megduplázná az egészségügyi szakdolgozók és védőnők fizetését.
Új hidakat kap Budapest - jogszabály van róla Megkezdődik az albertfalvai és az aquincumi Duna-híd előkészítése, de a reptérre vezető út fejlesztése is szerepel a csomagban.
Tragikus számokat közöltek az utakról Az év első tíz hónapjában 513-an vesztették életüket közúti balesetben. Legutóbb 2015-ben volt ennél rosszabb a helyzet.
Itt a hadüzenet a feledékeny sofőröknek! A hátsó ülésen felejtett utasokra figyelmeztető rendszerére kapott díjat a Hyundai.
Mit gondolnak a magyarok a politikusok fizetéséről? Elárulták! A magyarok szerint a politikusok aránytalanul magas fizetést kapnak, a mentősök, tűzoltók viszont keveset. Érdekes eredmények jöttek.
Ennyibe kerül a budapesti tömegközlekedés januártól Egy jegy 350 forint lesz jövőre Budapesten, a havi bérletekért pedig 9,5-10,5 ezer forintot kell adni.
A magyar Aldi szakított az olcsó árakkal Az elmúlt hónapokban az Aldi rendre "olcsó árakkal" szlogennel próbálkozott elcsábítani a vásárlókat, ezentúl másként lesz: a legújabb reklámjaiban már az alacsony árak kifejezés szerepel.
Itt a magyar munkahelyek toplistája - az igazgatóktól a politikusokon át a pornósokig Ritkán kerülnek egy lapra a kórházigazgatók, bankvezérek a pornószínészekkel, prostituáltakkal, drogdílerekkel. Most ezt is kipipálhatjuk, mert megjött a KSH listája a magyar munkahelyek presztízséről.
Ezt is tudja a minimálbér-emelés Fél dollárral nagyobb összeg, közel 3 százalékkal kevesebb elítélt - legalábbis Amerikában erre jutottak.