A vártnál kevésbé csökkent a német ipari termelés Németországban a júniusi ipari termelés - a szezonálisan kiigazított adatok szerint - 0,4 százalékkal maradt el az egy hónappal korábbitól, míg éves szinten 1 százalékkal …
Egy bázispontos hozamcsökkenés a DKJ-aukción A háromhónapos diszkontkincstárjegyek mai aukcióján az egy héttel korábbinál 1 bázisponttal kisebb, 10,73 százalékos átlaghoam alakult ki. Ez az MNB-kötvények tegnapi értékesítésén regisztráltnál ugyancsak 1 …
Félvezető-árháború miatt aggódnak a befektetők Az Intel és az AMD közötti árháborútól való félelem nyomán lefelé tartottak a chipgyártók papírjai, de a gyengülés az egész tech-szektorra átterjedt. Lapzártánkkor emiatt a …
A tavalyinál gyengébbek a PKN Orlen féléves adatai Vegyes eredményekről számolt be második negyedévi gyorsjelentésében a Mol potenciális befektetési célpontjaként is emlegetett lengyel PKN Orlen olajipari társaság. Bár az első negyedévi veszteség után …
A telekompapírok mentették meg a CAC-40-t és a DAX-ot Az Intel és az AMD közötti árháborútól való félelem igencsak lehúzta az érintett részvények árfolyamát, de a gyengülés az egész tech-szektorra átterjedt, ám a vezető …
Árháborúba kezd az Intel? A nemzetközi börzéken a félvezetőgyártók vezetik az áresést; a háttérben a piaci verseny éleződéséről, illetve a chip-árak várható eséséről szóló elemzői kommentárok állnak. A Lehman …
Közel 70 százalékkal több dolgozót bocsátanak el az USA-ban Az Egyesült Államok cégei júliusban közel 206 ezer fő elbocsátását jelentették be, ami mintegy 65 százalékkal haladja meg a júniusi, 124,8 ezer fős szintet - …
BÉT: nagyot esett a Richter és az OTP is A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe közel másfél százalékos eséssel 6 618 ponton fejezte be a hét első kereskedési napját. A parkett forgalma nem sokkal bár, …
Közel százpontos esést produkált a BUX A BÉT indexe mintegy 98 pontos eséssel 6 618,21-en fejezte be a hét első kereskedési napját. A blue chipek közül a Richter zuhant a legnagyobbat, …
Erősödött a forint A bankközi devizapiacon a magyar fizetőeszköz a sáv erős szélén, a centrumtól számított 9,78 százalékon nyitott, s napközben 10,31 százalékig is erősödött. Délután három óra …