Optimizmus a technológiai szektorban A Dow Jones kivételével lapzártánkra emelkedésbe váltottak a tengerentúli részvényindexek, míg Európában ismét csak a DAX zárt erősödéssel. Az euró árfolyamát a német gazdaság stagnálását …
A Hutchison is nagy Deutsche Telekom-pakettet adott el A hongkongi Hutchison Whampoa Ltd. konglomerátum augusztus 7-én 35,5 millió darab Deutsche Telekom-papírt adott el, vagyis az ügylet végrehajtására pontosan azon a napon került sor, …
Európa: megint csak a DAX állt a vártán Vegyes képet mutattak a vezető európai részvényindexek: akárcsak tegnap, mai is csak a DAX tartotta magát. Az FTSE-100 0,23 százalékos gyengüléssel 5 396,50 ponton, a …
A várakozásoknak megfelelő lett a Németországi augusztusi előzetes infláció Az elemzői prognózisoknak megfelelően augusztusban - az előzetes adatok szerint - havi szinten 0,2 százalékkal csökkent a németországi fogyasztói árszínvonal, míg éves összehasonlításban 2,6 százalék …
BÉT: a Matáv ma is benézett 700 alá Gyakorlatilag tegnapi értékén zárt a Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe. A BUX napközbeni, közel 50 pontos elillant, így végül nem egészen 3 pontos, azaz 0,04 százalékos …
Feltámadt a forint A bankközi devizapiacon a magyar fizetőeszköz még a sáv erős oldalán, a centrumtól számított 6,91 százalékon nyitott, ám napközben 8,78 százalékig erősödött. Délutánra kisebb csökkenés …
Hajszállal maradt el tegnapi záróértékétől a BUX A BÉT indexe bár napközben közel 50 pontos pluszban is volt, végül nem egészen 3 pontos csökkenéssel 6 354,42-n fejezte be a napot. A Mol …
A vártnál jobban lassult a szászországi infláció A német tartományi adatok közül immár a szászországi mutató is napvilágot látott. Az ex-NDK-s tartományban a fogyasztói árak havi szinten a várakozásoknál erőteljesebben, 0,4 százalékkal …
DÉLUTÁNI ÖSSZEFOGLALÓ Vegyes képet mutatnak a vezető nemzetközi börzeindexek: az FTSE-100 0,3, a Dow Jones pedig 0,2 százalékos mínuszban van, míg a Nasdaq 0,8, az S&P-500 0,1, …
Vegyes a tengerentúli kép A mérsékelt gyengüléssel nyitó tengerentúli indexek közül a Nasdaq immár 0,25, az S&P-500 pedig 0,08 százalékos pluszban van, míg a Dow Jones ipari átlag 0,04 …