Valami furcsa történt Magyarországon: több ezer bolt tűnt el nyomtalanul
A KSH szerint tavaly már csak 96 ezer kiskereskedelmi üzlet működött Magyarországon, 7 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban.
Valami furcsa történt Magyarországon: több ezer bolt tűnt el nyomtalanul
A KSH szerint tavaly már csak 96 ezer kiskereskedelmi üzlet működött Magyarországon, 7 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban.
Komoly lökést kaphat a Balaton május elsején
Már csütörtöktől megtelik a Balaton, több mint 25 településen tartanak majálist, ami fellendíti a turizmust, és beindítja a nyarat is.
Teljes fordulatszámon pörög a nyaralópiac: innen indulnak a négyzetméterárak
A Balatonnál nagyon nagy az érdeklődés az eladó ingatlanok iránt, de aki olcsóbb nyaralót keres, azok inkább a Tisza-tó környékén tájékozódjanak Balogh László, az ingatlan.com szakértője szerint.
Ide vonulnak tömegestül a magyarok a hétvégén
Négy napja lesz a legtöbb magyarnak a holnaptól kezdődő hosszú hétvégén, hogy feltöltődjön. Eger központi helyen áll a foglalások között, vidékről pedig a legtöbben Budapestre látogatnak el. Május elsején egyébként az egynapos programok is nagyon közkedveltek.
Pár nap és egy nagyon különleges autó jelenik meg a magyar utakon
A Google Street View autói 2013 óta készítenek utcaképeket Magyarországon.
Máris itt a következő hosszú hétvége: erősít a MÁV
Ha hosszú hétvége, akkor a közlekedésben is változásokra kell számítani, a MÁV, a Volán és a HÉV is másként közlekedik, érdemes előre tájékozódni.
Kiderült, mekkora fizetéssel várja az Aldi a nyári idénymunkásokat
A vállalat 100 új, szezonális munkahelyet hirdet meg, amelyekre már lehet jelentkezni.
422 km: Volt, aki kétszer is körbefutotta a Balatont egy hétvége alatt
A hagyományos maraton tízszeresét követeli meg az a versenyszám, amelyet a mostani Ultrabalaton futásán lehetett teljesíteni. Íme a dupla Balaton-kör győztese.
Utasok tízezreit érinti a menetrendváltozás májustól
Május 1-jétől teljesen átalakul a Székesfehérvár–Szombathely vonal menetrendje – vonatok helyett sok helyen pótlóbuszokkal kell számolni, több csatlakozás megszűnik, és az InterCityk indulási ideje is változik. A MÁV szerint a munkálatok év végéig is eltarthatnak – mutatjuk, mit jelent ez az utasoknak.
Virítja a magyar a dellát, 3-4 milliós négyzetméterárak a menő lakásoknál
A tavalyi év vége és 2025 eleje kifejezetten erősen alakult a prémium ingatlanok piacán, azonban mostanra az árak elérték azt a szintet, ahol érezhetően belassult a további érdeklődés. A potenciális vevők továbbra is a piacon vannak, de az akár 3-4 millió forintos négyzetméterárak mellett már alaposan megnézik, hogy mit vásárolnak meg.