Megnyitott a jégpálya Balatonbogláron. A pályát üzemeltető Vécsei Mihály a SONLINE Somogy Megyei Hírportálnak elmondta, hogy idén újdonságként kéthetente kézműves programot is szerveznek a pálya mellett. A jégpálya mellett korcsolyakölcsönző is üzemel, ahol 27-estől egészen a 47-esig mindenféle méret bérelhető.
Balatonlellén szombaton adventi vásár nyílt a BL Yacht Clubban, ahol szintén van műjégpálya, amelyet a helyi lakosok lakcímkártyával ingyenesen használhatnak. Tóth Balázs, a klub vezetője elmondta, hogy a településen több mint tíz éve dolgoznak azért, hogy a Balaton egy egész évben lüktető turisztikai desztináció legyen, és immár idegenforgalmi adóbevételük hatvan százalékát a főszezonon kívül termelik ki.
Legolvasottabb
Most érkezett: katonai drónok támadtak Zelenszkij gépére, áttörték a légtérzárat
Felkavaró beszédet tartott a Nobel-díjátadó előtt Krasznahorkai László: a ma angyalai áldozatok, akiket a világ kegyetlensége tett tönkre
Tovább dagad a botrány: több városban is eljutott a gyerekekhez a lárvákban úszó csokimikulás
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Már nem készpénzt kérnek karácsonyra a fiatalok: megdöbbentő dolgot írnak helyette a kívánságlistára
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Kiverte a biztosítékot a FIFA döntése: őrjöngenek a szurkolók és a vendéglátósok
Új utazási őrület söpör végig a világon: meglepően sokan próbálják ki
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát