A dízelbotrány kirobbanása óta ugyan közel négy év telt el, ám az érintett autóknak kevesebb mint negyedét hívták vissza az autógyártók a szervizeikbe - idézte a bne IntelliNews régiós hírportál a Transport & Environment (T&E) környezetvédelmi lobbicsoport tanulmányát. Az Európai Bizottság adataira alapozott vizsgálat szerint a 43 millió személyautóból, illetve kisteherautóból, amelyeket vissza kellett volna hívni, csak 10 milliónál történtek meg a szükséges javítások a gyártók költségén.
Nem minden érintett autóval kapcsolatban állnak rendelkezésre adatok, ám amelyeknél igen - idetartoznak a Volkswagen járművei - azoknál egy további kínos tény is kiderült. Nevezetesen az, hogy a közép-kelet-európai, illetve a délkelet-európai EU-tagországokban sokkal rosszabb a visszahívási arány, mint az unió nyugati felében lévő országokban. A Volkswagen-csoport esetén az utóbbi régióban 83 százalékos a hibajavítás, míg az előbbi két térségben csak 55 százalék ez az arány.
Kapcsolódó
Riasztó számok
A Volkswagen EA189 jelű motorjainak Romániában csak 37, Lengyelországban 45, Horvátországban 46 százalékát vizsgálták felül. Szlovákia, Bulgária, Lettországa, Észtország, Svédország és Görögország esetén nem éri el a 33 százalékot ez az arány. Eközben az EA189-es motorok 99 százalékát látták a szerelők Németországban, 95 százalékát Finnországban és több mint 80 százalékát Ausztriában, Portugáliában, Dániában, Luxembourgban és Spanyolországban.
Súlyosbítja a problémát a T&E szerint, hogy nagyon sok olyan ki nem javított dízelmotorral felszerelt autót importálnak a régióba, amelyet károsanyag-kibocsátása miatt számos nyugat-európai városból kitiltottak. Csak Lengyelországba 2017-ben 350 ezer ilyen használt autó került be - idéznek egy adatot a T&E tanulmányának készítői, akik szerint az uniós hatóságoknak fel kellene lépniük a visszahívások átláthatósága érdekében.
Miközben az egységes európai piac biztosítja, hogy bármely autótípust, amelyet egyszer valamelyik uniós tagállamban regisztráltak szabadon lehessen adni-venni az EU egész területén, nincs olyan szabály, amely a visszahívásokat is ilyen egységes módon kezelné. A dízelautókkal kapcsolatos kelet-nyugat megosztottság emlékeztet arra a korábbi botrányra, amelyben az a vád érte egyes élelmiszerek gyártóit, hogy ugyanazon márkanév alatt silányabb árut szállítanak az EU keleti országaiba, mint a nyugatiakba.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A magyar lakásállomány nagy része középkori szinten vegetál
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?