Az autóiparban megszokotthoz képest több munkanapot töltenek betegállományban a Tesla Berlin melletti, egyetlen európai gyárának gárdájának tagjai. Ez a menedzsmentnek is feltűnt, ezért előre nem bejelentett látogatásokkal próbálták meggyőződni a táppénzre vonuló beosztottak egészségi állapotáról.
Ez konfliktushoz vezetett: a munkatársak nem szívesen fogadták az ügyvezető igazgató és a HR-vezető meglepetés vizitjét. Többen kijelentették, hogy rendőrt hívnak, ha nem távoznak azonnal.
Kapcsolódó
Az ügyről kiszivárgott egy hangfelvétel, amelyen a két vezető menedzser egy vállalati fórumon azzal védekezett, hogy a látogatásokat nem ellenőrzésnek szánták, hanem az motiválta őket, hogy a beteg dolgozónak van-e szüksége bármiben segítségre. A legtöbb munkavállaló elhárította a felajánlást.
Augusztusban a dolgozók 17 százaléka volt betegállományban, és még szeptember elején is 11 százalékos volt az arány. A menedzsment szerint ez túl magas, és utána kellett járniuk, hogy mi okozza
– írta az n-tv.de német hírportál.
Az országos statisztikai adatok is alátámasztják ezt a véleményt: tavaly éves átlagban a német munkavállalók 6,1 százaléka volt betegállományban, és a járműiparban ennél is alacsonyabb, 5,2 százalék volt a táppénzesek átlagos aránya.
A Berlin melletti e-autógyárban ezért kielemezték a hiányzásokat. Kimutatták, hogy
a hirtelen megbetegedések kiugróan gyakran történnek éppen a hét legvégén, a péntek délutáni műszakban.
Ez szerintük visszaélésre utal, amit nem lehet szó nélkül hagyni, ugyanakkor egyelőre igyekeznek komoly beszélgetések révén meggyőzni az érintetteket ennek helytelenségéről, az elbocsátás csak a végső megoldás lehet.
Az üzemi tanács támogatja a menedzsment törekvését.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak