Az SAP romániai központjából tervezi kiszolgálni az európai, közel-keleti és afrikai (EMEA) ügyfeleit költséghatékonyan ám magasabb színvonalon -nyilatkozta Franck Cohen az SAP EMEA elnöke. A romániai központ fejlesztésére 30-40 millió eurót szán a szoftveróriás, a tervek szerint az alkalmazottak száma 2014-ig elérné a 400 főt. Évente legalább 100 tanácsadót tervezünk alkalmazni, a szakemberek elsősorban a helyi felsőoktatási intézményekkel szorosan együttműködő SAP Academy padsoraiból kerülnek majd ki -állítja Cohen.
A SAP Romaniat 2002-ben alapította a német anyacég, elsősorban a vállalat helyi eladási és marketing tevékenységeinek támogatására. A bukaresti pénzügyminisztérium adatai szerint a román leány 2010-ben 73 millió lejt (egy euró 4,3 lej) meghaladó forgalom mellett 11,6 millió lejes profitot termelt.
Legolvasottabb
Nem szállít orosz olajat a Janaf Magyarországnak, pedig égetően nagy szükségük lenne a pénzre
Erre senki nem számított: valami történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal
Szemben a hatalommal – új életet kezdett a nemzet dúsgazdag legendája
Amióta itt van ez a gyár, minden csak romlik - Gödieket kérdeztünk a Samsung-ügyről
Újabb élelmiszer-utalvány érkezhet a nyugdíjasoknak
Trump elégedett, de Putyin gyászol: "az ajatollah kiemelkedő államférfi volt"
Jó lesz bespájzolni: rettenetes árakon vehetjük majd a gyógyszereket
Az Erste és a CIB is megszólalt az esetleges kivonulásukról
Fontos határidő közeleg: ezt kéri most a MÁV