A vállalat dolgozóinak mintegy 70 százaléka van beoltva.
Az autógyártó a munkaerőhiány mellett a félvezetők beszerzésének nehézségeivel is küzd a chiphiány mellett - írja a lap.
A cég autóira is egyre többet kell várniuk a vevőknek amellett, hogy az árcédulák is feljebb és feljebb kúsznak. Az Octavia Ambition változata például 38 ezer koronával (570 ezer forint) drágult, a Superbért 79 ezer koronávval, a Kodiaq Ambitionért 95 ezer koronával kell többet fizetni.
Azt már korábban közölte a cég, hogy a tervezetthez képest több százezerrel kevesebb jármű gördül le idén a futószalagokról.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról