A Ryanair azt akarja, ha legfeljebb két alkoholtartalmú italt fogyaszthatnának az utasok az európai repülőtereken. A vállalat az intézkedéssel azt szeretné elérni, hogy az utasok ne legyen ittasak, mire felszállnak a repülőre.
A légitársaságok eddig is fenntartották a jogot, hogy megtagadják a beszállást azoktól, akiket túlzottan ittasnak ítélnek meg, azonban a Ryanair szerint ennél is drasztikusabb lépésre volna szükség.
A Guardian azt írja, a társaság elképzelése szerint a repülőtereknek meg kellene követelniük a beszállókártyák felmutatását, amikor az utasok alkoholt vásárolnak a várókban vagy a vámmentes üzletekben.
A társaság hétfőn közölte, nem érti, miért nem korlátozzák az utasok számára, hogy mindössze két alkoholos italt fogyasszanak úgy, ahogy a vámmentes árusítást limitálják. Ezzel ugyanis el lehetne érni, hogy az utasok jobban és biztonságosabban viselkedjenek a fedélzeten., amivel az utazások is biztonságosabbá válhatnak.
Kiemelték, hogy főként akkor tud aggasztó lenni a korlátlan italfogyasztás lehetősége, amikor járatokat törölnek, hiszen ilyenkor kezdenek el igazán fogyasztani az utasok.
A Ryanair bejelentéséhez hozzátartozik, hogy a társaság nemrég nyilvánosságra hozta: egy ismeretlen utast 15 ezer euróra perel be, mert tavaly áprilisban állítólag annak viselkedése miatt a Dublinból Lanzarotéra tartó járatának végül Portóban kellett leszállnia.
Új úti célokat jelentett be a Wizz Air a debreceni repülőtérről
Az idei nyártól Larnakára és Burgaszba is indul repülőjárat Debrecenből, egy átfogó járatfejlesztésnek köszönhetően.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben