Az autonóm mobil robotokat gyártó vállalat keddi közleménye idézi a MIR vezérigazgatóját, aki a Nemzetközi Robotikai Szövetség (IRF) idei jelentésének előszavában kiemelte a logisztikai robotok együttműködő, önálló tájékozódását. Az ilyen rendszerek biztonságosan dolgoznak emberek mellett és jól illeszkednek a modern gyárépületekbe - tette hozzá Thomas Visti. Megjegyezte, hogy az automatizáció a gyártási folyamatokat érte el elsőnek, mivel a kézi anyagmozgatás rosszul használta ki a munkaidőt.
A közlemény idézi az IRF jelentését, amely szerint 162 százalékkal nőtt tavaly a logisztikában használt robotok eladása. A World Robotics Report idén ennél is jelentősebb bővülést vár, 2019 és 2021 között pedig - mint írták - az összetett éves növekedés 18 százalék körül várható. Ennyi idő alatt 485 ezer logisztikai rendszert értékesíthetnek.
Kapcsolódó
A robotizáción sok múlhat a magyar autóiparban is.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót