Új online üzletet izzított be az Amazon Haul néven, amely 20 dollárban (kb. 7700 forint) korlátozza az eladásra kínált termékei árát, hogy felvegye a versenyt az alacsony árszabású Temu és Shein kiskereskedőkkel – adta hírül csütörtökön a BBC.
A Jeff Bezos alapította gigavállalat szerdán rántotta a leplet a Haulról, amely csak mobileszközökön válik elérhetővé, első körben az amerikai fogyasztók számára.
Kapcsolódó
A vásárlók az új platform marketingszövege szerint
„őrülten alacsony árakkal” találhatják szembe magukat, az akár két hetes szállításra pedig „megéri várni”.
A Shein és a Temu riválisává előlépő Haul tehát arra az üzleti modellre csatlakozik rá, amely a kínai tulajdonú e-kereskedelmi alkalmazások térnyerését is lehetővé tette.
A Bloomberg újságírója, Amanda Mull úgy látja,
amennyiben az Amazon itt búcsút int a gyors szállítási és visszaküldési lehetőségeknek, úgy megágyazna annak, hogy az árak csökkentésével a konkurens kínai cégek nyomdokaiba lépjenek.
Emellett a billiódolláros cégek sorába tartozó Amazon azt is kiemelte, hogy a Haul termékeinek többsége kevesebb mint 10 dollárba (kb. 3860 forint) kerül. Ingyenes kiszállítás is elérhető 25 dolláros vagy nagyobb értékű rendelés esetén, egy-két hetes szállítással.
A Google Play-en látható leírásból kitűnik, hogy itt is széles a termékpaletta. „Az ünnepi dekorációtól a gyerekjátékokig, az otthoni dekorációtól a tisztítószerekig, sőt még az iskolai felszerelésekig és a kismama termékekig is” számos olcsó árucikk közül lehet válogatni.
El se hinné, hol nyomul az Amazon: kötélnek állt a Kifli.hu tulajdonosa
A Rohlik anyacég Knuspr nevű németországi vállalata és az amerikai e-kereskedelmi óriás megállapodásának köszönhetően az Amazon Prime-előfizetők házhoz kaphatják a Knuspr tizenötezer árucikkes kínálatát. Részletek cikkünkben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok