A Nescafé-gyártó részesedése a szépségipari óriásvállalatban már évek óta a figyelem középpontjában áll. A svájci cég ugyanis mindeddig azt állította, hogy a L'Oréalban való érdekeltsége pénzügyi és stratégiai jellegű volt, még akkor is, amikor 2017-ben a Third Point befektető az eladást sürgette. (Azóta a L'Oréal részvényei több mint duplájára emelkedtek).

A Nestlé, amely csökkenteni kívánta részesedésének súlyát - miközben megakarta tartani a 20 százalék feletti szintet- két hónappal ezelőtt már megkereste a vállalatot és a tárgyalásokon mindkét cégelnök részt vett. 

A L'Oréal mintegy négy évvel ezelőtt már elmondta, hogy kész megvásárolni a Nestlé 23 százalékos részesedését is, ha a svájci részvényes eladná azt - írja a Reuters.

A részvényenként 400 eurót fizető L'Oréal szerint az ügyletnek egy év alatt több mint 4 százalékos felértékelődő hatása lesz. 

A Nestlé igazgatótanácsa emellett úgy döntött, hogy 2022 és 2024 között 20 milliárd svájci frank értékben vásárol vissza részvényeket - igaz, december végéig már 12,7 milliárd frank értékű visszavásárlást teljesít- amely programjának csaknem kétharmada - írja a Reuters.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!