A francia vasúttársaság 25 évre szóló napelemes htm-et ír alá, melynek értelmében további, évente akár 207 GWh villamosenergiát vásárol az energiaportfóliójába. A PV Magazine közlése szerint a friss kontakt a francia Redennel köttetett, mely négy napelemes erőművet épít erre a feladatra.
Ez a legnagyobb árammennyiség, amire a francia vasúttársaság valaha leszerződött. - Ezzel a rekordszerződéssel konkrét lépéseket teszünk annak érdekében, hogy erősítsük ellátásunk stabilitását és a megújuló forrásokból előállított villamos energia részesedését - közölte az SNCF.
Két évvel ezelőtt, amikor az első ilyen szerződések egyikét kötötte meg a válllat, az Argus Media azt írta, hogy az SNCF tervei között szerepel, hogy a következő néhány évben még több htm-et ír alá annak érdekében, hogy "a vonatforgalmi energiafogyasztásának 40-50 százalékát" is zöldenergiából tudja biztosítani. Ez évente mintegy 8 TWh megújuló forrásokból származó áram megvásárlását jelenti.
Az SNCF akkor úgy számolt, hogy a már megkötött megállapodásaiban szereplő kapacitásnak akár az ötszörösére is gyorsan meg tud majd állapodni a piaci szerepőkkel. Nos, ez a prognózis bejött: a Reden négy naperőművén keresztül biztosítja majd a vasúttársaság igényeit - olyanokból, melyket már épít - Franciaországban. A 36 MW-os Haute-Garonne-i, a 21 MW-os Aude-i erőmű, valamint két Gironde-i erőmű - melyek termelési kapacitása 77 MW, illeve 12 MW - a teljes árammennyiségét az SNCF-nek értékesíti; a napelemparkokat 2024 és 2025 között helyezik üzembe.
A francia közlekedési vállalatnak a Reden a nyolcadik htm-es ügyfele, és a megkötött szerződések közül csupán egy köttetett a francia állami energiamamut EdF-fel.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről