A Bloomberg amerikai hírügynökség azt közölte, hogy a Tesla már befejezte az egyeztetést Sanghaj hatóságaival, és minden kérdésben megállapodtak a felek. A Bloomberg úgy tudja, hogy a Tesla-autók gyártása egy kínai céggel közösen történik majd, vegyes vállalati formában.
Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója a múlt év elején először beszélt arról, hogy három éven belül Kínában is gyárt elektromos autókat az amerikai cég. A kínai gyártás lényegesen csökkentené a Tesla autók árát az ázsiai országban, mivel mentesülnének a magas, 25 százalékos importvám alól.
Kapcsolódó
A Tesla tavalyi kínai bevétele 1 milliárd dollár körüli volt, megháromszorozódott egy év alatt. Márciusban a Tencent Holdings, Kína legnagyobb internetes cége 5 százalékos részesdést vásárolt a Teslában, 1,8 milliárd dollárért.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót