Az egész új Diesel-kollekció a szabadság, az élvezet és a kísérletezés témáit járta körül, a modellek ultramélyen dekoltált farmerben, átlátszó, hálós csipkepanelekkel ellátott farmerruhákban és bizonytalannak tűnő láncokkal összetartott, szakadt selyemruhákban vonultak az óvszerlavina körül. „A kísérő techno hangsávot egyértelmű nyögések hangja váltotta fel, megerősítve azt az üzenetet, hogy Glenn Martens a határokat feszegeti” – írja a CNN.
Amióta 2020 októberében Glenn Martens kreatívigazgató lett, a belga tervező a Dieselt, amely régóta ismert a provokatív marketingjéről és a luxusfarmer esztétikájáról, a farmer kísérletezőbb felhasználása felé terelte.
Glenn Martens az újrahasznosítással is játszott. Csak ebben a kollekcióban szerepeltek olyan maradék nejlonok, amelyeket egy másik műanyaggal vontak be, és melegítettek fel, vagy elhalt műszőrme, amelyet szinte folyékonyra festettek, továbbá motoros dzsekik, amelyeket fúvókazánnal égettek, és szerkezeti darabokká alakítottak át.
Pimasz pózok és ehető cukortanga
2022 februárjában az olasz márka öt felfújható állvánnyal köszöntötte a résztvevőket, amelyek pimasz pózok sorozatát mutatták be: ezeket a Diesel magabiztosnak, túláradónak és büszkének írta le. A bemutatóra szóló meghívókhoz pedig egy piros és fehér cukorból készült ehető tangát is mellékeltek.
Tavaly szeptemberben a Diesel a 2023-as tavaszi-nyári bemutatójára egy hatalmas felfújható szobrot állított fel, amely Guinness-rekordot ért.
Az óvszerhegy, ahogy a Diesel leírta, egyszerre népszerűsíti a márka új kollekcióját és a biztonságos szexet. A témának megfelelően a meghívókat Durex-csomagok formájában küldték el, míg a divatbemutató utáni sajtóközleményben bejelentették, hogy a Diesel áprilisban további 300 000 óvszert fog szétosztani az üzleteiben világszerte.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak