Potenciális „adatvédelmi rémálomnak” titulálták korábban a kritikusok a Recall funkciót, amikor 2024 májusában bemutatta azt a Microsoft – írta a BBC, amely arra is emlékeztet, hogy akkora ellenállást váltott ki, hogy a technológiai óriás elhalasztotta a megjelenését.
A vállalat most azt tervezi, hogy novemberben újraindítja a mesterséges intelligenciával (AI) működő eszközt új, CoPilot+ számítógépein. Bejelentették, hogy néhány vitatottabb funkció kikerült, például az, hogy nem lesz alapértelmezésként bekapcsolva, hanem engedélyezhető lesz.
A Recall körüli vita arra késztette az Egyesült Királyság adatfelügyeleti szervét, hogy vizsgálódjon az ügyben. Az ICO bár értesült a módosításokról, ettől függetlenül folytatja a Recall értékelését, amint a Microsoft elindul vele.
Az eszköz egy verzióját a CoPilot+ számítógépeken – amelyeket a Microsoft a valaha épített leggyorsabb és legintelligensebb Windows PC-nek minősített – a terveknek megfelelően júniusban piacra dobták volna.
Az indulás tovább késett, most őszre tolták. A cég további biztonsági intézkedéseket is bejelentett rá.
A Microsoft Windowsért és eszközökért felelős vállalati alelnöke, Pavan Davuluri kijelentette, a képernyőképekhez csak biometrikus bejelentkezéssel lehet hozzáférni, és az olyan érzékeny információkat, mint például a hitelkártyaadatok, nem rögzítik. A Recall csak a nagy teljesítményű beépített mesterséges intelligencia chipekkel rendelkező, testre szabott laptopok CoPilot+ termékcsaládjában érhető el.
Egy atomreaktor visszakapcsolása árán működhet tovább a Microsoft
Az Egyesült Államokban újraindítják a Three Mile Island atomerőmű egyik reaktorát, hogy a Microsoft MI-adatközpontjainak biztosítsanak áramellátást. Erről itt olvashat többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre