Vádat emel a Meta ellen az Európai Unió a digitális szabályok megsértése miatt. Az előzetes megállapítások alapján ugyanis a szabályozó hatóságok arra jutottak, hogy a Meta havi előfizetéses szolgáltatása problémás.
A felkínált bináris választási mód ugyanis nem nyújt azon felhasználóknak valódi lehetőséget, akik nem akarják, hogy a Meta nyomon kövesse a netes tevékenységüket.
A HWSW megjegyzi, több támadás is érte a modellt annak novemberi indulása óta mind a fogyasztóvédők, mint pedig a jogvédők részéről. Erre reagálva a Meta a múlt héten jelentette be, hogy csökkenti a szóban forgó szolgáltatás havidíját, azonban ez sem nyugtatta meg a kedélyeket. A szabályozók szerint ugyanis a mostani gyakorlatával a vállalat hamisan állítja azt, hogy a felhasználóknak valódi választási lehetősége van.
Idén március 7-én lépett életbe az Európai Unió digitális piacokról szóló törvénye (DMA), valamint az EU-s állampolgárok védelmét szolgáló Digital Service Act (DSA). A két törvény célja, hogy szigorúbb korlátok közé szorítsák a kínai és az amerikai techcégeket, megakadályozva, hogy a piac egy-egy adott szegmensében monopóliumot hozzanak létre.
Brüsszel nélkül áll pályára Mark Zuckerberg új univerzuma
A Threads felhasználók mostantól mindenhol behatóbban láthatják majd a hozzászólásaikat és a bejegyzéseiket az úgynevezett föderációs univerzumon, vagy röviden födiverzumon keresztül. Pontosabban szinte mindenhol, az EU ugyanis megint külön utakon jár.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram