A cég, amely a világ második legnagyobb étkezési szolgáltatója a brit Compass Group mögött, csütörtökön azt közölte, a február végével záródott pénzügyi évének első hat hónapjában a forgalma a vártnál kevésbé, 1,7 százalékkal nőtt éves összevetésben.
A vártnál gyengébb adat miatt a cég 1-1,5 százalék növekedésre rontotta forgalmi előrejelzését az augusztus végéig tartó pénzügyi évre az eddig várt 2-4 százalékról.
Az 1966-ban Marseilles-ben alapított Sodexo csaknem 425 ezer alkalmazottat foglalkoztat a világ mintegy 80 országában.
A Sodexo is egyike volt azoknak a cafeteria-szolgáltatóknak, amelyek beperelték a magyar kormányt és a bíróság a javukra ítélt.
A fotó forrása: Pixabay.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Karácsony: már a látszatra sem ad a kormány, direktben nekiront a jog uralmának
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Leállt az M3-as metró